LABDARÚGÁS

2021.03.22. 09:13

Hatot számolt a Kadarkút a Keresztúrra a rangadón

A Toponár 5–1-re ütötte ki a vendég Jutát a Somogy megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.

Molnár Gábor

Rangadót rendeztek a Somogy megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban, hiszen a második helyezett Kadarkút az éllovas Balatonkeresztúrt látta vendégül. A várt nagy küzdelem azonban elmaradt, hiszen a hazaiak sima győzelmet arattak a keresztúriak ellen.

– Meggyőző játékkal, kicsit más focit játszva, mint szoktunk magabiztos győzelmet arattunk – nyilatkozta a mérkőzés után Pandur Ádám, a Kadarkút vezetőedzője. – A különbség lehetett volna nagyobb is, de elégedett vagyok a csapat teljesítményével és további sok sikert kívánok a balatonkeresztúriaknak.

– Gratulálok a Kadarkútnak, még ilyen arányban is megérdemelten nyertek – mondta Páli Norbert, a vendégek mestere. – A játékvezetői hármasról pedig inkább nem szeretnék nyilatkozni.

A 16. forduló eredményei

Kadarkút–Balatonkeresztúr 6–1 (2–0)

Kadarkút, zárt kapuk mögött. V.: Nagy J.

Kadarkút: Strublics J. (Banicz Barnabás a 83. percben) – Iván D., Simon R., Németh D., Kovács G. =Tollár J. a 71. percben), Vodicska B. (Balogh N. a 76. percben), Ferenczi M. (Jakabfi M. a 65. percben), Nemes P. (Iványi B. a szünetben), Pandur Á. (Balogh Á. az 55. percben), Kovács Krisztián, Banicz Benjamin. Vezetőedző: Pandur Ádám.

Balatonkeresztúr: Oswald D. – Olti A. (Bogdán T. a 66. percben), Bartha M., Horváth M., Gelencsér A., Nagy Sz., Páli N. (Papp K. a 78. percben), Kozma M., Horváth D., Gyenis R. (Slezák B. az 56. percben), Kovács Kristóf (Horváth S. a 84. percben). Vezetőedző: Páli Norbert.

Gólszerzők: Pandur Á. az 5. percben, Iván D. a 45. percben (11-esből), Kovács K. 2 (az 52. percben és a 77. percben), Vodicska B. az 56. percben, Jakabfi M. a 68. percben, illetve Slezák B. az 59. percben.

Az ifjúsági mérkőzésen: Kadarkút–Balatonkeresztúr 0–1.

Balatoni Vasas–Hetes 0–1 (0–1)

Siófok, zárt kapuk mögött. V.: István J.

Balatoni Vasas: Bagi B. – Unger P. (Szarka L. az 59. percben), Hutvánger Sz., Polgár B., Schütz D. (Abdulsalam S. a 76. percben), Kovács N., Ábrahám B., Gosztonyi B. (Lakatos B. a 88. percben), Sarkanti M. (Renczes B. a 88. percben), Oyedeji E., Agulanna M. Vezetőedző: Vida András.

Hetes: Buchenauer A. – Keszthelyi B., Kiss J., Sólyom G., laki O., Márton Cs. (Horváth A. a 74. percben), Prucsi M., Horváth R. (Tabi T. a 79. percben), Galambos Á. (Heizer R. a szünetben), Török B., Simon R. Vezetőedző: Nógely Péter.

Gólszerző: Kiss J. a 36. percben (11-esből).

Az ifjúsági meccs elmaradt.

Csurgó–Balatonlelle

0–4 (0–3)

Csurgó, zárt kapuk mögött. V.: Godina J.

Csurgó: Beke Bence – Dingó D. (Nagy B. a 72. percben), Beke Bálint, Bódis G. (Huszka F. a 82. percben), Markos P. (Hadi Sz. a 72. percben), Boros T., Hodola M., Fábián L., Kiss M., Tóth D., Pákai G. Vezetőedző: Beke Lajos.

Balatonlelle: Bogdán Á. – Szi P. (Hidvégi G. a szünetben), Laczkó D., Hegedűs Gy., Hrabovszki Z. (Zrínyi M. az 58. percben), Körmendy K. (Kovács D. a szünetben), Fila G. (Jáger R. az 59. percben), Balogh B., Benke B. (Bíró B. az 59. percben), Neubauer M., Párkányi Zs. Vezetőedző: Keszei Ferenc.

Gólszerzők: Hrabovszki Z. 2 (a 8. percben és a 29. percben), Körmendy K. a 14. percben, Jáger R. a 90. percben.

Nagybajom–Marcali 1–0 (0–0)

Nagybajom, zárt kapuk mögött. V.: Knézics.

Nagybajom: Czeferner R. – Fodor T. (Gergulás F. a 68. percben), Kolumbán E., Tompa I., Weimann R. (Cséfalvay D. a szünetben), Babai G., Horváth P., Miskovics P., Pap-Tibol M. (Nemes Gy. a szünetben), Vető Á., Balogh Cs. Vezetőedző: Horváth Péter.

Marcali: Parragi O. – Androsics A., Bradics T., Gál B., Kardos E., Varga B. (Bojtor N. a 89. percben), Szabó D., Szalai N., Graszl N., Somogyi V. (Czobor D. a 75. percben), Szegi Á. Vezetőedző: Kardos Ernő.

Gólszerző: Gergulás F. a 82. percben.

Az ifjúsági mérkőzés elmaradt.

Somogyjád–Somogysárd 0–2 (0–1)

Somogyjád, zárt kapuk mögött. V.: Czár K.

Somogyjád: Tompa L. – Iványi Ö., Árbogász A. (Orosházi B. a szünetben), Dörömböző G., Domokos J., Madeira-Lopes C., Horváth F., Ferencz M., Cser G., Görcsi S., Román P. Vezetőedző: Hanusz János.

Somogysárd: Horváth N., Páger B., Ágoston M. (Ölbei R. az 57. percben), Baranyai D., Németh Á., Kuti R. (Páger D. a 16. percben), Ato, Zalivadnij P., Orbán R., Házi Á., Kuti S. (Heinczinger K. a 75. percben). Vezetőedző: Weimann Gábor.

Gólszerzők: Ato a 2. percben (11-esből), Heinczinger K. a 88. percben.

Az ifjúsági mérkőzésen: Somogyjád–Somogysárd 0–9.

Toponár–Juta 5–1 (0–0)

Toponár, zárt kapuk mögött. V.: Takács M.

Toponár: Czebei Á. – Juhász D. (Kovács P. a 76. percben), Albrecht B., Krénusz Á., Németh N., Ivusza G., Baranyai D., Decsi R., Hárs M. (Galambos D. a szünetben), Miklós D., Gelencsér G., Galambos D. Vezetőedző: Ivusza Gábor.

Juta: Vajda K. – Horváth M. (László T. a 87. percben), Zentai A., Vadas A. (Keresztes F. az 56. percben), Jovánczai I., Korcsmár I. (Szabó M. a 72. percben), Lukács B. (Tóth N. a 24. percben), Böjte P., Tóth M., Kolumbán K. (Makai M. a 16. percben), Kovács R. Vezetőedző: Tóth Norbert.

Gólszerzők: Decsi R. 3 (az 51. percben, a 79. percben és a 91. percben), Németh N. a 60. percben (11-esből), Baranyai D. a 87. percben, illetve Böjte P. a 83. percben.

Az ifjúsági mérkőzésen: Toponár–Juta 13–0.

Tab–Segesd 2–1 (2–1)

Tab, zárt kapuk mögött. V.: Posza Zs.

Tab: Horváth J. – Naász B., Ladiszlai K., Réder F., Kiss G., Kispál P. (Gombér P. a 81. percben), Magas V., Kecskés B., Vida A., Tábori T., Tábori B. (Kleiber Z. a 84-. percben). Vezetőedző: Ladiszlai Krisztián.

Segesd: Imrei R. – Kolló M., Horváth A., Horváth M., Lakosa M. (Balogh B. a 84. percben), Juhász D., Patak B., Csatlós D., Csimszi D. (Gerlecz B. a 62. percben), Cziráki M., Juhász D. Vezetőedző: Bérdi József.

Gólszerzők: Tábori T. a 6. percben, Vida A. a 38. percben, illetve Kolló M. a 45. percben.

Az ifjúsági mérkőzésen: Tab–Segesd 5–1.

Megyei I. osztály, az állás

1.

Balatonkeresztúr

15

12

0

3

47–18

36

2.

Kadarkút

15

12

0

3

41–17

36

3.

Balatonlelle

15

11

1

3

60–18

34

4.

Toponár

15

10

2

3

53–24

32

5.

Somogysárd

16

10

1

5

35–30

31

6.

Nagybajom

15

9

2

4

38–18

29

7.

Marcali

16

6

2

8

22–28

20

8.

Hetes

12

6

1

5

22–26

19

9.

Juta

13

4

4

5

15–20

16

10.

Balatoni Vasas

16

4

3

9

27–29

15

11.

Segesd

16

4

2

10

25–35

14

12.

Tab

15

4

2

9

22–35

14

13.

Csurgó

16

1

2

13

16–76

5

14.

Somogyjád

15

0

2

13

13–62

2

 

Így folytatják

A hétvégén (szombaton és vasárnap) a tizenhetedik fordulóval folytatódik a Somogy megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokság, a mérkőzések egységesen 15 órakor kezdődnek.

Szombat: Marcali–Balatonlelle, Hetes–Csurgó, Segesd–Balatoni Vasas, Nagybajom–Kadarkút.

Vasárnap: Juta–Tab, Somogysárd–Toponár, Balatonkeresztúr–Somogyjád.

Mesterlövészek

A góllövőlista élcsoportja: 1. Benke Bálint (Balatonlelle) 14 gól, 2. Horváth Milán (Balatonkeresztúr), Kuti Krisztián (Somogysárd), Németh Norbert (Toponár) és Orsós Viktor Márk (Toponár) 12-12 gól, 6. Körmendy Kevin Tamás (Balatonlelle) 11 gól, 7. Gergulás Ferenc (Nagybajom), Juhász Dávid (Segesd) és Kovács Krisztián (Kadarkút) 10-10 gól, 10. Ivusza Gábor (Toponár) 9 gól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában