vízilabda

2021.03.24. 08:47

Nem játszottak jól, mégis nyertek egy meccset Kanizsán az utánpótlás vízilabdások

A Blamax-Kaposvári VK legkisebb korosztálya Balatonfűzfőn ugrott medencébe a baby I. bajnokság alsóházában.

Klein P.

– Mindkét meccs során jól teljesítettek a gyerekek, az edzésen gyakoroltakat sikeresen alkalmazták – fogalmazott Krasznai Rudolf, a Blamax-Kaposvári VK baby I. csapatának edzője. – A bajnokság korábbi fordulóihoz hasonlóan most is mindenki megmutathatta, milyen látványos fejlődést ért el. Ez annak is köszönhető, a fiúk szorgalmasan járnak edzésre.

A Dunántúli Vízilabda Ligában érdekelt gyermek III. együttes Nagykanizsán gyarapította pontjai számát.

– Első ellenfelünk az AVUS Szombathely volt – mondta Prikidánovics Nándor vezetőedző. – Izgalmasan indult a találkozó, az első negyedben csak két gól született. Később megléptünk az ellenféltől, és végül négy góllal nyerünk. Azt kell mondanom, nem játszottunk jól. Védekezésben rosszul helyezkedtünk, amelyből buta kiállítások születtek. Támadásban sokszor nem jutottunk el lövésig, ami a rossz passzok miatt alakult ki. A hibákból tanulnunk kell. Viszont volt néhány jó dolog is, mint az emberhátrányos védekezésünk. Mindenkinek fent volt a keze, jól blokkoltunk és nyolc emberhátrányból csak egyet tudott értékesíteni ellenfelünk. Támadásban voltak jó pillanatok, amikor a tanult taktikát sikeresen végrehajtottuk. A második mérkőzést a Pécs ellen vívtuk. A baranyaiak már az első negyedben erőt demonstráltak, és háromgólos előnyre tettek szert. A következő negyedet még döntetlenre tudtuk menteni, de sajnos a hátrányból már nem sikerült faragni. A második félidőben elfáradtunk, és jöttek a hibák. Sok eladott labdából könnyed megúszás gólokat kaptunk. Ez nem a mi napunk volt. Tudom, hogy ettől tudunk jobban is játszani.

Dunántúli gyermek III.

bajnokság, felsőház

1. csoport, 2. forduló

AVUS–Blamax-Kaposvári VK 5–9 (1–1, 2–5, 2–1, 0–2). A kaposvári gólszerzők: Héra G. 5, Parádi Z. 4.

PSN Zrt. Sportiskola I.–Blamax-Kaposvári VK 18–6 (6–3, 3–3, 5–0, 4–0). A kaposvári gólszerzők: Parádi Z. 4, Héra G., Gregorovics M.

Dunántúli baby I.

bajnokság, alsóház

1. csoport, 2. forduló

Blamax-Kaposvári VK–Dunaújváros FVE. Blamax-Kaposvári VK–Balaton VK. (Ebben a korosztályban még nincs végeredmény).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában