RÖPLABDA

2021.03.20. 08:58

Ötszettes találkozón győzték le a MAFC-ot

A házigazda Fino-Kaposvár együttese nyerte nagy csatában, öt szettben, a Bp. MAFC-BME elleni férfi röplabdabajnoki elődöntő első felvonását. A vendégek a kétjátszmás hátrányból még fel tudtak állni, de az ötödik etapot már elbukták a fővárosiak.

Fenyő Gábor

Ismerősöket üdvözölhettünk csütörtökön este a Bp. MAFC-BME elleni bajnoki elődöntő első felvonásán a Kaposvár Arénában. A fővárosi csapatot az az ifjabb Nagy Péter, Pápai Péter edződuó trenírozza, akik két éve még a Fino-Kaposvár színeiben játszottak, s ugyancsak két éve köszönt el a somogyi megyeszékhelytől Szabó Barna Frigyes is. Korábban szintén a kaposvári csapatot erősítette a sokszoros válogatott Csoma Krisztián Ádám, s három bolgár légióst – Vasilev Mihalev Georgit, Georgiev Yani Valerievet és Dimitrov Denimirt – vonultatnak fel.

A nyitó játszma első része szoros volt: hol a házigazda kaposváriaknál, hol pedig a vendég MAFC-BME egyleténél volt az egy-két pontos előny. A szett végjátékában aztán nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a somogyi alakulat, s végül magabiztosan húzta be az első játékrészt. A folytatásban jó darabig a fővárosiak diktálták a tempót, mégis csak a hazaiaknak volt játszmalabdája, méghozzá egymás után három is, majd a negyediket szettgyőzelemre váltották.

A harmadik felvonás felért egy hideg zuhannyal. A MAFC gyorsan meglépett 7–1-re, 7–14-es állásnál pedig Ruben Wolochin már másodjára rendelte magához a játékosait. Nagy hajrát nyitott a Fino, ráadásul 17–21-nél kiállították a MAFC-BME egyik bolgár légiósát, az amúgy jól és pontosan játszó Vasilev Mihalev Georgit. Sikerült a tetemes hátrányból sokat lefaragni, ám az utolsó pont a vendégeké lett. A negyedik játszmában is a fővárosiak irányították végig a mérkőzést, és uralták a játékot. Jó kezdés után szétesett a kaposvári együttes játéka, s nagy kérdés volt, hogy vajon a mindent eldöntő ötödik, rövidített szettben képesek-e felállni a padlóról a somogyiak?

Az utolsó felvonást is a MAFC-BME kezdte jobban, ám a közben magukra találó kaposváriak gyorsan fordítottak, s 8–5 arányú hazai vezetésnél cseréltek térfelet a csapatok. A folytatásban még tovább nőtt a Fino-Kaposvár előnye, s végül 116 percnyi játék után pontot tett a (maratoni) ütközet végére.

Folytatás vasárnap 18 órakor a fővárosban. Az biztos, hogy a MAFC-BME otthonában ennél sokkal több kell.

 

Fino-Kaposvár–Bp. MAFC-BME 3–2 (20, 26, –22, –18, 10)

Kaposvár Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Horváth M., Halász E.

Fino: Keen (3), Bögöly (20), Makarov (12), Melnikov (12), Horváth K. (17), Veletsky (10). Csere: Bozóki Bence (liberó), Ouyachi (5), Kiss M. (1), Kalmár Á. (–), Iván G. (–), Iván B. (1). Vezetőedző: Ruben Wolochin. Edző: Demeter András György.

Bp. MAFC-BME: Denimir (1), Mihalev (17), Szabó Balázs (7), Csoma (22), Georgiev (24), Eke (6). Csere: Bene R. (liberó), Benkő B. (–). Vezetőedző: ifjabb Nagy Péter. Edző: Pápai Péter.

A mérkőzés alakulása

1. játszma: 5–4, 8–10, 15–14, 20–17, 25–20 (21 perc).

2. játszma: 3–5, 4–8, 7–8, 8–10, 15–13, 19–20, 24–23, 25–24, 26–25, 28–26 (29 perc).

3. játszma: 1–7, 4–10, 7–14, 11–15, 14–20, 17–20, 19–24, 22–25 (29 perc).

4. játszma: 0–5, 2–5, 2–8, 4–10, 8–10, 8–15, 13–20, 18–25 (23 perc).

5. játszma: 2–3, 5–3, 8–5, 10–7, 15–10 (14 perc).

Kiállítva: Vasilev Mihalev Georgi, a harmadik szettben.

Az egyik fél három győzelméig tartó bajnoki elődöntőben a Fino-Kaposvár 1–0-ra vezet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában