röplabda

2021.04.29. 11:53

A Kaposvár Arénában készül a női röplabda-válogatott

A héten a Kaposvár Arénában készül a magyar női röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőkre. A nemzeti együttes előbb Izraellel, majd Dániával, végül pedig Franciaországgal csap majd össze a kontinensviadalért.

Molnár Gábor

A keretben ott van Szűcs Kinga, Király-Tálas Zsuzsanna és Bodovics Hanna is, ők a pontvadászat végeztével ugyan elköszöntek az elmúlt szezonban történelmi sikert elért 1. MCM-Diamant KNRC együttesétől, de az itt nyújtott teljesítményük okán kaptak meghívót. Kump Alíz is a csapattal készül, a szép jövő előtt álló, fiatal tehetség viszont a minap hosszabbított a somogyi megyeszékhely extraligás alakulatával.

Ottjártunkkor Jakub Gluszak szövetségi kapitány vezetésével éppen labdás gyakorlatokat végeztek a lányok.

 

– Azért a Kaposvár Arénára esett a választásunk, mert egy nagyon modern, jól felszerelt tágas csarnokban edzhetünk – mondta Sarlós Márton, a magyar női röplabda-válogatott csapatvezetője, aki egyben a Vasas Óbuda ügyvezetője. – Ráadásul klubszinten is sokszor megfordultunk már a létesítményben, csak az idén hatszor, bajnoki, kupa és barátságos meccseken. Szeretünk idejönni, tudjuk, hogy minden feltétel adott, így olyan körülmények között tudunk dolgozni, amit egy válogatott megkíván. A felkészülés második hetében vagyunk, azt azonban tudni kell, nagyon rövid idő áll a rendelkezésünkre, s egy kimerítő és megterhelő klubszezon után vagyunk. Gyakorlatilag három hetünk van arra, hogy az első Európa-bajnoki selejtezőre készen álljunk. Mindezt úgy, hogy egy új, megfiatalított csapat áll a szövetségi kapitány rendelkezésére, aki szintén újonc a nemzeti együttesnél. Ennek ellenére nagyon jól haladunk, szépen dolgoznak a lányok, hamar megszületett az összhang a stáb és a sportolók között, azt látom, hogy mindenki motivált és folyamatosan előre haladunk.

Kettő nagyon kemény és egy könnyebb mérkőzés vár a lányokra a selejtezősorozatban.

– Jelenleg az első számú és legfontosabb cél természetesen az Eb-re való kijutás – hangsúlyozta Sarlós Márton. – Ez nem lesz könnyű, hiszen rögtön az Izrael elleni összecsapás már kulcsfontosságú lehet, utána a dánok ellen egy kötelező győzelemre számít(hat)unk, majd a végén a franciákkal biztosan egy ki-ki mérkőzést vívunk.

A legtöbb játékost a Vasas Óbuda és az 1. MCM-Diamant Kaposvár adta a válogatottnak, igaz közben közülük, ahogy már fentebb említettük, hárman távoztak a Diamanttól.

– A kaposvári lányokról csak a legjobbakat tudom elmondani; Király-Tálas Zsuzsanna, aki az egyik legtapasztaltabb a válogatottban, vezető szerepet tölt be a pályán és azon kívül is – tette hozzá. – De Szűcs Kinga és Bodovics Hanna is nagyon jól és keményen dolgozik, látszik, hogy Szasa Nedeljkovics vezetőedző kezei közül – ahogy eddig is, úgy most is – egy nagyon fókuszált társaság került ki. Kump Alíz véleményem szerint a magyar röplabdázás az egyik legnagyobb reménysége. Az a munka és hozzáállás, ahogy ő kezeli ezt a sportágat, az azt mutatja, még nagyon sokra viheti.

A kialakult helyzet miatt a válogatott tagjai, amikor éppen nincs edzés, sajnos csak kisebb programokon vehetnek részt.

– Eddig egy szabad délelőttünk volt, hiszen nagyon sűrű a program, a lányok azért kettesével, hármasával el szoktak járni kávézni, ahogy mi is a stábbal – fogalmazott a magyar női röplabda-válogatott csapatvezetője. – Ha más nincs, akkor sétálunk egyet, hogy ne csak mindig a hotelszobában, az étteremben és a csarnokban legyünk. A központban vagyunk, amit nagyon élvezünk, én például rendszeresen futok egyet a városban.

Sarlós Márton kiemelte: nagyon köszönik azt a lehetőséget Kaposvárnak és Orosz Ferencnek, a Kapos Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, hogy itt tud készülni a válogatott. – Ahogy már említettem kiváló körülmények között dolgozhatunk, a Pergola vendégházzal is maximálisan elégedettek vagyunk, minden igényünkre odafigyelnek, így csak azzal kell foglalkoznunk, hogy minél jobban fel tudjunk készülni az Európa-bajnoki selejtezőkre – mondta a csapatvezető. Molnár G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában