labdarúgás

2021.04.18. 19:51

Későn jött a Rákóczi szépítése, kikapott a Vasas ellen

Az utolsó percig nyílt mérkőzésen kapott ki az éllovas Vasas FC ellen a Kaposvári Rákóczi FC a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II. 33. fordulójában.

Klein Péter

A Gyirmót FC Győr után ismét egy élcsapatot fogadott a Kaposvári Rákóczi FC, hiszen ezúttal a listavezető Vasas FC gárdáját látta vendégül a cukorgyári gödörben. A somogyi zöld-fehérek a gyirmótiak ellen jó házigazdának bizonyultak, hiszen több gólt is ajándékoztak a kisalföldiek számára, de ezúttal már nem szerették volna elkövetni ugyanazokat a hibákat. A tabellán elfoglalt helyezések okán ráadásul mindkét fél számára fontos volt a találkozós, de más-más szempontból. A Vasas ugyanis szerette volna növelni előnyét az üldözőkkel szemben, s minél előbb bebiztosítani a feljutást, míg a több sebből vérző, eltiltás miatt Várhidi Pétert is nélkülöző somogyi zöld-fehérek a három ponttal a kiesés elől szerettek volna menekülni.

 

Az éllovas Vasas már a mérkőzés elején éreztette, hogy miért is vezeti a bajnokságot, de az előnyükhöz mégis egy nagy védelmi hiba kellett. Szabó Alex vétett el ugyanis egy labdát, így Hinora Kristóf könnyedén tört be a tizenhatoson belülre, ahol az érkező Feczesin Róbert elé tálalt, a támadó pedig senkitől sem zavartatva, könnyedén lőtt a jobb alsóba. A fővárosiak ráadásul Radó András révén könnyedén növelhették volna előnyüket, de a támadó elhibázta a ziccert, ami felrázta a Rákóczit. A zöld-fehérek kezdtek visszajönni a meccsbe, egyre több veszélyes támadást vezettek, de ekkor jött Hinora Kristóf, aki húsz méterről bombázott a jobb felsőbe, s ezzel megnyugtató előnyt szerzett csapatának. A kaposváriak azonban nem roppantak össze, felvették a kesztyűt, aminek köszönhetően egy egészen jó iramú mérkőzés alakult ki.

A fordulást követően sem hagyott alább a lendület, de ekkor már nagyobbnál-nagyobb helyzetek is fűszerezték az összecsapást. Előbb Feczesin Róbert került ziccerbe Szatmári Lóránd átadása után, de négy méterről a kapu mellé passzolt, majd a másik oldalon Bartos Julián csapott le egy röviden hátratett labdára, eltolta Otigba Kenneth mellett, de a jobb alsóba tartó lövését Ivan Rados lábbal tolta szögletre. Egy perc múlva ismét a kapus nyerte kettejük csatáját. Ezúttal Vachtler Csaba passzára érkezett jól Bartos Julián, aki közelről, estében lőtt a hálóőr kezébe. Ivan Rados ráadásul halmozta a bravúrokat a meccs ezen periódusában, hiszen Anton Bidzilya bal felsőbe tartó löketét is szögletre tolta, majd a sarokrúgás után Gál Mátyás közteli fejesét is.

A mérkőzés hajrájában a Rákóczi mindent megtett a szépítésért, ezáltal kinyíltak a hazaiak, amire kis híján ráfáztak, hiszen egy gyors kontra után Vernes Richárd már csak Pogacsics Krisztiánnal állt szemben, de a hazaiak kapusa nem akart lemaradni kollégájától, így ő is bemutatott egy bravúrt. A Kaposvár fáradozásait sajnos csak a hosszabbításban koronázta siker. Ekkor Nemaja Andric vette célba a kaput, Ivan Rados ezúttal azonban nem szögletre, hanem a mezőnybe ütötte a labdát, amit Hadaró Valentin hat méterről lőtt a bal alsóba. A Rákóczi számára így későn jött a szépítés. Ha előbb születik a hazai gólt, akkor a remek mentalitással futballozó zöld-fehérek könnyedén kiegyenlíthettek volna. A vereséggel azonban nehéz helyzetbe kerültek, hiszen már a kiesést jelentő tizennyolcadik helyen állnak a tabellán.

Disztl László: – Az első félidővel nem vagyunk elégedettek. A Vasas fölényben játszott, mi pedig nem voltunk elég bátrak. Az ellenfél kihasználta a hibáinkat, így elég nagy előnybe került. A második félidőben már jobban játszottunk, az ellenfél térfelén tartottuk a labdát, a védekezésünk is feljavult. Az ellenfél kapusa több nagy bravúrt is bemutatott, ha előbb szerezzük meg a szépítő találatot, akkor azt gondolom, hogy egyenlítettünk volna. A második félidőben mutatott játék alapján bizakodóan nézhetünk a következő mérkőzések elé.

Schindler Szabolcs: – Ha egy mondattal kéne értékelnem, azt mondanám, egy könnyűnek tűnő mérkőzést nehezítettünk meg. Az összképet nézve, sok helyzetünk volt, jókor rúgtuk a gólokat. A második félidőben sajnos pontatlanabbak voltunk, de a lehetőségeink ugyanúgy megvoltak, ezeket azonban elhibáztuk. Elkényelmesedtünk, ezzel pedig felhoztuk az ellenfelek, amely kockáztatott és jól játszott. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hiszen a Kaposvárt rengeteg élvonalat megjárt játékos alkotja, ezért ennek a győzelemnek is nagy értéke van.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Vasas FC 1–2 (0–2)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Pillók (Király Zs., Ország P.).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Dvorschák, Szabó A., Hadaró – Gál, Bidzilya (Nagy J., 69. p.) – Szederkényi (Balog A., a szünetben), Farkas B., Bartos (Andric, 74. p.) – Balázs Zs. Másodedző: Disztl László.

Vasas FC: Rados – Viczián, Otigba, Litauszki – Szivacski, Hidi M. (Köböl, 70. p.), Szatmári (Vernes, 79. p.), Hinora (Kovács M., 70. p.), Silye (Kalmár, 81. p.) – Radó, Feczesin (Balajti, 70. p.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Gólszerzők: Hadaró (92. p.), illetve Feczesin (12. p.), Hinora (32. p.).

Sárga lap: Bartos (13. p.), Dvorschák (20. p.), Farkas B. (59. p.), illetve Otigba (16. p.), Balajti (73. p.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában