amerikai foci

2021.05.21. 18:38

Megszelídítenék a Mustangokat a kaposváriak

A hivatalos pályaavató bár csúszik, de a fejlődés folyamatosan látszik a Kaposvár-Taszár Hornets új pályáján, ahol a somogyiak Tatabánya Mustangs együttesét fogadják a harmadosztályú amerikai futball-bajnokságban.

Klein Péter

Az idei szezon második hazai mérkőzésére készül a Kaposvár-Taszár Hornets, amely a Tatabánya Mustangs csapatát fogadja vasárnap 15 órai kezdettel a Redda-Futár Divízió II. Nyugati csoportjának második fordulójában, a Darászfészekben. A nyitófordulóban mind a két együttes vereséget szenvedett, így ebben a körben már szeretnének pontokkal gazdagodni.

– Az első mérkőzés után már azok is játékosok is tudják, hogy mire számíthatnak, akik eddig még nem játszottak tétmeccset – mondta Lugosvölgyi György, a Kaposvár-Taszár Hornets elnöke. – Ha sikerül véghezvinni a vezetőedzőnk, Vati Márk által kitalált játékokat, akkor sikerülhet megszorítanunk a Tatabányát. Sokat fejlődtünk az elmúlt hetekben, kielemeztük az első mérkőzést, tudjuk, hogy hol hibáztunk, ezeket próbálják kijavítják a srácok.

A vasárnapi taszári mérkőzésre csak védettségi igazolvány, illetve védettséget igazoló applikáció felmutatásával lehet majd belépni, de a szervezők gondoskodtak arról, hogy senki se maradjon le a mérkőzésről, hiszen azt élőben közvetítik majd a YouTube-on.

Taszár, Székesfehérvár után az ország a második olyan települése, amelyik szabványos, 120 yardos amerikai futball pályával büszkélkedhet. A pályaavatót a klub vezetése szerette volna a Tatabánya elleni találkozóra időzíteni, de ez pár apró dolgon elcsúszott, azonban Lugosvölgyi György kitartó munkáját ismerve biztos, hogy nem marad el, hiszen a Darazsak a nulláról indulva mára már odáig jutottak, hogy saját fészekkel rendelkeznek, melyet folyamatosan csinosítanak.

– Szerdán állítottuk fel a kapuk oldalágait, amelyek 9,14 méter magasságban, széljelző zászlókkal ellátva mutatnak az ég felé, ezzel pedig szabvány pályánk mellett szabványos Y kapuink is vannak – mondta Lugosvölgyi György. – A mérkőzés előtt pedig a szivacsok is felkerülnek majd lábakra, 1,8 méter magasságig. A két kapura kicsivel több, mint másfél millió forintot költöttünk. A pályára pedig határozatlan időre kaptunk üzemeltetési jogot a taszári önkormányzattól, ezzel a miénk a harmadik szabvány pálya az országban, a Darázsfészek. Bízom abban, hogy a pécsiek elleni mérkőzésre már minden elkészül, s akkor sor kerülhet a hivatalos avatóra.

A Darászfészek folyamatosan épül és szépül, a vasárnapi, Mustangs elleni mérkőzésen már egy száz fős mobil lelátó is várja a szurkolókat. A klub további terveiben szerepel a pálya talajának jobbá tétele, illetve egy új öltözők építése is, amelyben kényelmesen elfér negyven-negyven játékos, illetve a hét bíró is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában