kosárlabda

2021.05.12. 08:00

Pécsen búcsúznak a kaposvári kosarasok

Utolsó bajnoki mérkőzését játssza szerdán 18 órakor a 2020/2021-es szezonban a Kaposvári KK NB I./A csoportos férfikosárlabda-csapata. A somogyiak a Pécsi VSK-VEOLIA ellen zárják az élvonalbeli pontvadászatot.

Kun Zoltán

A baranyai megyeszékhelyen zárja a pontvadászatot a Kaposvári KK együttese az alsóházi rájátszás utolsó, tizedik fordulójában. A somogyiak – ahogy az elmúlt fordulók során mindig – ezúttal is tartalékos összeállításban szerepelnek majd.

Legutóbb, az oroszlányiak elleni hazai mérkőzésen három negyedig jól tartotta magát a Nikola Lazics edző vezette csapat, de a záró szakaszban a sok eladott labda miatt ellépett és nyert az ellenfél. Ezzel együtt az is eldőlt, hogy Hendleinék a tizenkettedik helyen zárják az élvonalbeli bajnoki pontvadászatot. A pécsiek végig teljes csapattal szerepelnek az alsóházi rájátszásban. A kaposvári találkozón a tartalékos somogyiak bravúros szerepléssel nyertek 91–68-ra. Azóta azonban összekapták magukat a baranyaiak, akik megcélozták a tizedik helyet. Háromból két találkozót megnyertek, igaz a szintén tartalékos Zalakerámia-ZTE KK, valamint a Jászberényi KSE együtteseit verték meg. Az oroszlányi vendégjáték nem sikerült jól Dragan Alekszics vezetőedző csapatának, hiszen 76–66-os vereséget szenvedtek.

A bajnokságot a négy külföldi szerepeltetésével befejező pécsiek a tizedik helyről várhatják az összecsapást. Amennyiben nyernek a somogyiak ellen, akkor alighanem az utolsó meccs eredményétől függetlenül meg is tartják azt. (Május 15-én, szombaton a baranyaiak az ugyancsak hetek óta tartalékos összeállításban szereplő zalaegerszegieket fogadják a Lauber Dezső Sportcsarnokban.) A kaposváriak elleni, szerdai mérkőzés nyílt, azt a védettségi igazolvánnyal látogathatják a szurkolók.

A kaposváriaknál már előre is tekintenek, és építik a jövő csapatát. Ennek a folyamatnak az első állomása Nikola Lazics vezetőedző szerződésének meghosszabbítása volt. A 2021/2022-es szezon játékoskeretének kialakítása már az ő elképzelései szerint alakul. A csapat összetételét az aláírt szerződések függvényében hozza nyilvánosságra a klub.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában