RÖPLABDA EXTRALIGA, NŐK

2021.05.19. 13:04

Szpin hosszabbított, marad Kaposváron a válogatott sportoló

A következő bajnoki szezonban is az extraligás kaposvári női röplabdacsapatot erősíti majd a 25 esztendős liberó, Szpin Renáta.

Molnár Gábor

A válogatott játékos immár a harmadik évet kezdi majd meg a somogyi megyeszékhelyen. Az 1. MCM-Diamant vezetése szeretne olyan játékoskeretet összeállítani, hogy az együttes a következő évadban harcban legyen a legjobbakkal a bajnokságban.

A békéscsabai nevelésű játékos két évvel ezelőtt, 14 esztendő után döntött a váltás mellett. A válogatott liberó 2005-ben kezdett el röplabdázni, és előbb az utánpótlásban végigjárta a ranglétrát, majd a felnőttcsapat egyik meghatározó tagjává nőtte ki magát. Az élvonalbeli együttesben 16 évesen mutatkozott be, abban az évadban nyert először érmet a BRSE a magyar bajnokságban. A folytatásban öt magyar bajnoki aranyat, valamint két Magyar Kupa és két Közép-európai Liga elsőségét szereztek a lányok.

A kaposvári egyesület vezetése nem titkoltan olyan játékosokkal erősítette meg a keretét, akik a pályán és a pályán kívül is példaképek. Szpin Renáta tudására, a tapasztalataira és a személyiségére nagy szüksége volt és lesz is az együttesnek. A Diamant a 2020/2021-es évadban korábban nem látott sikereket ért el, a Challenge-kupában és a Magyar Kupában elért harmadik hely sokáig emlékezetes marad a lányok és a szurkolók számára is.

Szpin újabb egy évvel hosszabbította meg a szerződését, így már a harmadik szezonjára készülhet a kaposváriakkal.

Sikeres időszakot hagytunk magunk mögött – nyilatkozta Szpin Renáta. – Tavaly márciusban top-formában voltunk, három fordulóval az alapszakasz vége előtt négy ponttal vezettük a bajnokságot, és a folytatásban is szerettük volna meglepni a riválisokat. Sajnos a koronavírus mindent romba döntött. A nyáron visszatértünk, újra munkába álltunk, és szerettük volna ismét felépíteni magunkat. Úgy gondolom, hogy minden nehézség ellenére ez sikerült, és a decembert már úgy zártuk, ahogy azt terveztük. Óriási dolog volt az életünkben a Challenge Kupa-elődöntő elérése. Büszkék vagyunk arra, hogy történelmet írtunk, és biztos vagyok abban, hogy ez az eredmény jót tesz majd az egész magyar röplabdának. Kihasználtuk a lehetőséget, hogy hazai pályán szerepeltünk, és az a bizonyítási vágy, ami bennünk volt az őszi Extraliga-rangadókon, sikerrel párosult. Előbb egy jó képességű cseh, majd egy szlovák csapatot győztünk le 3–0-ra, és az elődöntőben, a román Alba Blaj ellen is helytálltunk.

Két év él Kaposváron Szpin Renátra, és az eddigiek alapján azt mondta, örül, hogy ebben a klubban, ezekkel a lányokkal dolgozhat együtt.

– Továbbra is hiszek a kemény munkában, és mindent alárendelek majd ennek – fogalmazott. – Magas a színvonal a női Extraligában, nagyon jó, hogy egyre jobb játékosok érkeznek külföldről, de mi, magyar játékosok is mindent megteszünk azért, hogy tartsuk a lépést velük. Én rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban, és fontos, hogy kőkemény rangadókon, élvezetes mérkőzéseken tudjuk bizonyítani, hogy érdemes ennyit dolgozni.

Renáta a jól megérdemelt pihenőjét sem tölti tétlenül, hiszen ezekben a hetekben fejezi be egyetemi tanulmányait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában