labdarúgás

2021.05.16. 20:03

Vereséggel zárt a Rákóczi FC

Alacsony színvonalú mérkőzésen kapott ki a Dorogi FC ellen a Kaposvári Rákóczi FC a Merkantil Bank Liga NB II. 38., azaz zárófordulójában.

Klein Péter

Két ellentétes tavaszt produkáló csapat lépett pályára vasárnap délután a Rákóczi-stadionban. A Kaposvári Rákóczi FC ugyanis egy február óta tartó, igen hosszú nyeretlenségi sorozattal a háta mögött várta a zárófordulót. Ráadásul ennek a negatív szériának köszönhetően a somogyiak búcsúztak is a másodosztálytól. A dorogiak viszont egy nyolcmeccses veretlenségi sorozattal nyitották a tavaszt, s összegyűjtöttek annyi pontot, hogy az utolsó fordulókban már ne kelljen izgulniuk a bent maradásért, így kicsit hátra is dőltek. A rossz sorozatban lévő kaposváriak természetesen szerettek volna egy győzelemmel elbúcsúzni a közönségüktől, illetve a másodosztálytól. A mérkőzés elejét próbálták megnyomni a hazaiak, akik ezáltal gyorsan helyzetben is kerültek, miután Balázs Zsolt indítására Bartos Julián robbant be, de két méterről mellé lőtt. Az első tíz perc után hanyatlott a játék színvonala és ez a helyzeteken is érződött, hiszen csupán Berkó Ádám fejese talált kaput, melyet Bánki Márton könnyedén védett. Bő félórányi játékot követően újra felpörgette a ritmust a Kaposvár, amely egyre veszélyesebb támadásokat vezetett, de a várva-várt gól nem akart megszületni a szünetig.

 

A második félidő elején az első komolyabb helyzetét kis híján gólra váltotta a Dorog, miután Zabari Dávid a bal szélről ívelt át a hosszúra, ahol Kárász Krisztián fejelte le a labdát a középen érkező Szabó Lukas elé, a támadó pedig félfordulatból lőtt a felső kapufára. Ekkor, majd pár perccel később a szerencsén is múlt, hogy a vendégek nem kerültek előnybe. Másodszor ráadásul egy igen komikus jelenet után szerezhettek volna vezetést, hiszen Nagy János felszabadítása Szabó Alex lábában akad el, s perdült a bal alsó felé, így Bánki Mártonnak bravúr kellett bemutatnia a védéshez. Az alacsony színvonalú mérkőzés egyetlen gólja a rendes játékidő utolsó percében született meg, amikor is egy balról beívelt labdát Délczeg Gergely mellel készítette le lövésre Tomás Lénártnak, aki nem habozott, kapásból kilőtte a bal alsót, s ezzel megadta a kegyelemdöfést a kaposvári labdarúgásnak.

A kaposváriak sorozatban a negyedik szezonjuk végén váltottak osztályt. Az első két alkalommal felfelé, ezúttal pedig lefelé, így augusztustól a harmadosztályban kezdhetik újra az építkezést.

Barna László: – Küzdelmes, nem túl látványos mérkőzés volt. Sajnos olyan passzban vagyunk, hogy nem tudtuk gólra váltani a lehetőségeinket, míg az ellenfélnek egy jól eltalált lövés három pontot ért. Sajnálom, hogy nem mindenki élt azzal a lehetőséggel, hogy NB II.-ben tudott játszani, mert egy darabig biztos, hogy nem lesz erre lehetősége a Rákóczi színeiben.

Fenyvesi László: – Az első félidőben is voltak nagy lehetőségeink, de akkor még nem sikerült gólt szereznünk. A másodikban lőttünk kapufát is, igaz, a hazaiaknak is volt egy-egy helyzete, de szerencsére a végén egy szép góllal megnyertük a mérkőzést. Ezzel a megkoronáztuk a remek tavaszi szezonunkat.

Kaposvári Rákóczi FC–Dorogi FC 0–1 (0–0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 130 néző. V.: Kovács I. (Baghy, Kovács II. G.).

Kaposvári Rákóczi FC: Bánki – Nagy J., Ur (Dvorschák, 66. p.), Szabó A., Vachtler – Zsirai, Gál – Bartos (Bíró, a szünetben), Balázs Zs. (Sólyom, 87. p.), Andric (Balog A., 80. p.) – Szarka (Orsós T., 66. p.). Vezetőedző: Barna László.

Dorogi FC: Mursits – Kárász, Berkó, Belényesi, Zabari (Szerencsi, 84. p.) – Lénárt – Szedlár, Tóth B. (Csillag, 70. p.), Kanalos, Barna G. (Girsik, 75. p.) – Szabó L. (Délczeg, 75. p.). Vezetőedző: Fenyvesi László.

Gólszerző: Lénárt (90. p.).

Sárga lap: Bartos (45. p.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában