kézilabda

2021.08.05. 10:15

Már erősít a Siófok KC csapata a nyár fővárosában

Egy pihenőnap után rugaszkodtak neki a felkészülés harmadik hetének a női kézilabda NB I.-ben szereplő Siófok KC játékosai.

MW-összeállítás

Komoly terhelést kaptak a mögöttünk hagyott napokban a siófoki sportolók, de az edzéseken már a labda is előkerült. A közös munka tapasztalatairól Lakatos Rita és Such Nelli nyilatkozott.

– A különféle fizikális és kondicionális felmérések után a héten megkezdtük a magasabb fokozatú terhelést az erő-állóképesség javításának érdekében – értékelte a második hetet a siofokkc.hu-n Lakatos Rita, az SKC új irányítója. – A programban szerepelt reggeli futóedzés, délelőttönként pedig sok időt töltöttünk a konditeremben. Délutánonként viszont már a labdás gyakorlatoké volt a főszerep. Fokozatos terhelést kaptunk, a hét második felében pedig már hat-hat elleni játékkal zártuk az edzéseket.

A karmester úgy érzi, gyorsan beilleszkedett. – Újoncként egy pillanatig sem éreztem magam kívülállónak, nem voltak kellemetlen pillanataim – tette hozzá. – Itt mindenki nagyon kedves és befogadó. Még nagyon az út elején járunk, de ami fontos, hogy már most egységesnek érzem a csapatot.

– A felkészülési időszakok első négy-öt hete nagyon nehéz – fogalmazott Such Nelli, aki a nyolcadik szezonját kezdte meg a Balaton-parti alakulatban. – Ilyenkor extra terhelést kapunk, edzés edzést követ, de fontos kiemelni, hogy ez lehet egy sikeres év alapja, ilyenkor kell lerakni az alapokat. Túl vagyunk az első igazán komoly héten, ami fárasztó volt, de jó értelemben. Pozitív a légkör az öltözőben, mindenki nagy lelkesedéssel vágott neki a közös munkának. Minden nappal egy picit jobban megismerjük egymást az új játékosokkal, szóval zajlik az élet a klubon belül.

A horvát másodedző, Zdravko Zovko irányításával készül az NB I.-re hangoló Siófok KC, mely első előkészületi mérkőzését majd augusztus 18-án játssza a Mosonmagyaróvár ellen. A Balaton-parti gárda új vezetőedzője, Danyi Gábor az olimpia után csatlakozik majd az együtteshez, de addig is az ő iránymutatása alapján zajlik a munka. Az SKC szakmai stábja napi kapcsolatban van a jelenleg Tokióban tartózkodó mesterrel.

Fotó: Németh András

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában