kosárlabda

2021.09.24. 19:43

Zalaegerszegen folytatja a Kaposvári KK

Szombaton 18 órakor Zalaegerszegen folytatja az élvonalbeli férfikosárlabda bajnoki alapszakasz küzdelmeit a Kaposvári KK alakulata. Hendleinék remek játékkal indították a bajnokságot, hiszen Kecskeméten arattak bravúros diadalt.

Kun Zoltán

A mutatott játék mindenképp biztató volt. A csapat valamennyi tagja megtette a magáét és fegyelmezett, lelkes teljesítményt nyújtott. A jó védekezést a mindössze hatvankét kapott pont is mutatja. A szerzett labdákból többször sikerült gyors akciót is vezetni. Az együttes irányításáért felelős Nimrod Hilliard pedig a pontszerzésből is aktívan kivette a részét.

Az amerikai irányító ki is tért arra mérkőzés utáni nyilatkozatában, hogy a szezon nyitányán nagyon értékes győzelmet arattak a rivális otthonában. A Kecskemét pedig erős csapat, a felkészülés során meg is verte egyszer a somogyiakat (igaz akkor éppen nem játszott Hilliard). Fontos volt a győzelem, hiszen valamennyi idegenben aratott diadal nagyon értékes a végelszámoláskor.

A palánkok alatt jól dolgoztak a magas emberek, a vendégek 36–27-re nyertek ebben a mutatóban. Erre pedig a második bajnoki fordulóban a ZTE elleni szombati meccsen is nagy szükség lesz. A zalaiak szinte teljesen átszervezték csapatukat a nyáron. Puskás Artúr szakmai igazgatóként felügyeli a munkát, a vezetőedző pedig Teo Cizmic lett az együttesnél. A tavalyi szezont Kaposváron töltő Révész Ádám most egykori társai ellen csatázik majd. A zalaiak elrontották a rajtot, hazai pályán kikaptak az Egis Körmendtől. A végig kiélezett összecsapáson nagy csatát vívtak, végül négy ponttal nyertek csak a vasiak. A hazaiaknál főleg az irányító Wilson és a center poszton szereplő Harris volt ponterős a légiósok közül. Ha azonban Nikola Lazics vezetőedző alakulata ismét a szerdán látott teljesítménnyel rukkol elő, akkor Zalaegerszegen sem lesz esélytelen a somogyi gárda.

Fontos információ!

A zalaegerszegi klub tájékoztatása szerint a szombati mérkőzésre a helyszínen nem lesz lehetőség vendég belépő vásárlásra. Vendég belépőt kizárólag online formában elővételben tudnak vásárolni a Zalaegerszegre látogató kaposvári szurkolók az alábbi linken:

A vendégszektor a D3-as szektor lesz. A mérkőzésre való beléptetést 16.00-kor kezdik. A hatályos jogszabályok értelmében oltási, vagy védettségi igazolványt a személyi igazolvánnyal együtt kell bemutatni a beléptetéskor. A 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel léphetnek be a mérkőzésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában