MOTORSPORT

2021.10.04. 08:52

Mókus lett a 2021-es Stunt Riding országos bajnoka

Megnyerte a Kunmadarason rendezett országos bajnokság második fordulóját is Herczeg Balázs (Mókus), így immáron kilencedik alkalommal nyerte meg a honi Stunt Riding versenysorozatot.

Molnár Gábor

Az országos Stunt Riding bajnokság keretén belül három versenyt hirdettek meg a szervezők, de a május elsejére tervezett a járványhelyzet miatt elmaradt. Ahhoz, hogy értékelhető legyen a pontvadászat, legalább két futamot kell rendezni, s sajnos az idén ennyire redukálódott a versengés.

– Mindkét felvonásnak Kunmadaras adott hont, s egy-egy ob-futam keretében több más rendezvényt is tartanak, mint például drift és gyorsulási verseny, de nyilván mindegyiket más-más pályán, biztonságos távolságra egymástól – mondta Herczeg Balázs. – Mindegyik forduló a gépátvétellel kezdődik, leellenőrzik a motorokat, megvizsgálják többek között azt is, hogy minden szabálynak megfelelnek-e. Le kell kötni az olaj- és a hűtősapkát, s arra is oda kell figyelni, hogy az olajbetöltő és a -leengedő se tudjon lecsavarodni, mert akkor szennyeződés kerülhet az aszfaltra, ami balesetveszélyes. Ezután jön a kvalifikáció, ahol időre kell teljesíteni a kötelező elemeket, a gumifüstöltetést jobbra, balra, a lassú egykerekezést és az első keréken gurulást.

Az itt kapott pontszámokat viszik tovább a versenyre, ahol kétszer négy perc áll a résztvevők rendelkezésére ahhoz, hogy megmutassák a háromtagú zsűrinek, mit tudnak a motoron, vagy éppen mellette. Természetesen itt is vannak kötelező elemek, majd jöhetnek a szabadon választottak. S az így összejött pontok alapján alakul ki a végső sorrend.

– Mivel négy perc alatt kell bemutatni a gyakorlatot, nincs sok idő gondolkodni, azaz nagyon össze kell rakni és be kell gyakorolni az elemeket – folytatta a kilencszeres bajnok. – Sok minden közbeszólhat a viadal alatt, például egy technikai hiba teljesen tönkreteheti a versenyt. – S ez az egyik hátulütője a kétfordulós ob-nak, hiszen ha az egyik nem jön össze, akkor gyakorlatilag nincs esély a bajnoki címre.

Herczeg Balázs bajnoki címéhez azonban kétség sem férhetett az idén, hiszen mind a kettő fordulóban a dobogó legfelső fokára állhatott fel, pedig nagyon erős volt a mezőny, sok tehetség között kellett bizonyítania. Már természetesnek veszik, hogy ő nyer, de ez nem ilyen egyszerű; nagyon sok munka van az eredményei mögött, és vár még rá egy nagy próba, a kontinensviadal.

– Az Európa-bajnokság utolsó fordulója szeptember 25-én lett volna Franciaországban, ám a Covid miatt elmaradt – tette hozzá Mókus. – A szervezők most azon dolgoznak, hogy Olaszországban egy kiállítás keretében rendezik majd meg. Amennyiben ez nem jön össze, úgy két versenynap alapján hirdetnek majd Eb-győztest. Jelenleg két győzelemmel állok az élen, ennek ellenére azt szeretném, ha a harmadik futamot is tető alá tudnák hozni.

Minden esztendő új kihívásokat jelent, s évről évre meg kell újulni, s akkor még ott van a szponzoráció kérdése is.

– Nyilván a 2022-es szereplést nagyban befolyásolják az anyagiak – jegyezte meg. – Ha ugyanis nincsenek meg a megfelelő pénzügyi feltételek, akkor nem tudok eleget edzeni, rendesen felkészülni, pedig fizikálisan még bírom a megterhelést. Ráadásul most sokkal nehezebb a helyzet, hiszen a cégek – érthetően – nem a támogatásokra koncentrálnak, hanem arra, hogy ki tudják fizetni a béreket és fenn tudjanak maradni. Egyelőre a következő évet még nem raktuk össze, azt már tudjuk, hol szeretnénk versenyezni, az ob-n és az Eb-n, valamint a lengyel vagy a német bajnokságban is, de van még négy hónap a versenyszezon kezdetéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában