labdarúgás

2021.11.12. 11:15

Aki nyer, az élen telelhet

A hétvégén szombaton és vasárnap az őszi utolsó, azaz a tizenharmadik fordulóval folytatódik a Somogy megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság.

Molnár Gábor

Szombaton és vasárnap is három-három mérkőzést rendeznek a megyei élvonalban, a találkozók egységesen 13.30 órakor kezdődnek. Az ifjúsági együtteseket két órával korábban, azaz 11.30-kor szólítják majd pályára.

Balatoni Vasas SE–Toponár SE

(szombat – 13.30 óra)

Mindkét félnek nagy szüksége van a bajnoki pontokra, miután nagyon el vannak maradva attól a teljesítménytől, amit a szezon előtt vártak tőlük. A tópartiak jelenleg – tíz ponttal – a kilencedikek, míg Ivusza Gábor társulata nyolc egységgel a tizedik pozíciót foglalja el. Igaz, a vendégek legutóbb a tizenegyedik fordulóban nyertek, hazai pályán 2–0-ról fordítva győzték le a Marcalit, az előző játéknapon viszont nem léptek pályára, mert szabadnaposak voltak.

Csurgói TK–Juta SE

(szombat – 13.30 óra)

Két középcsapat találkozik egymással Csurgón, bár Tóth Norberték még akkor is maradnak a hetedikek, ha kikapnak, mert négy egységgel előzik meg a nyolcadik csurgóiakat. A Juta egy értékes döntetlennel a zsákban utazik, hiszen a bajnokesélyes, sokkal esélyesebb Somogysárdtól csent pontot. Nehéz lenne megtippelni, melyik gárda az esélyesebb, talán a hazai pálya miatt Domján László alakulata felé billen a mérleg nyelve.

AC Nagybajom–Marcali VFC

(szombat – 13.30 óra)

A bajomiak tartják a lépést az élmezőnnyel, hiszen a negyedikek és mindössze négy egységgel vannak elmaradva attól az éllovas Balatonlellétől, mely ezúttal szabadnapos lesz. A Marcali az utolsó előtti helyről várja a mérkőzést, s ezek tükrében még az is nagy bravúr lenne, ha Bőzsöny János tanítványai akár egy ikszre is jók lennének idegenben. De a mester biztosan kitalál majd valamit.

Somogysárd SE–Nagyatádi FC

(vasárnap – 13.30 óra)

Az őszi utolsó forduló csúcsrangadója, mely előtt egyszerű a képlet, amelyik fél nyer, az az élen telelhet. A házigazda az előző fordulóban döntetlent játszott Jutában, előtte viszont kikapott a Balatonlellétől, azaz van mit javítaniuk a formájukon. A Nagyatád a mezőny egyetlen veretlen alakulata, hét diadallal és négy döntetlennel a harmadik, s ugyanannyi ponttal áll, mint mostani riválisuk, azaz huszonöt egységgel. Egy dolog biztos, aki úgy dönt, a helyszínen tekinti meg a meccset, egy élvezetes, jó iramú összecsapást lát majd.

Balatonkeresztúr SK–Kadarkút VSK

(vasárnap – 13.30 óra)

Páli Norberték ősze eddig nem úgy alakult, ahogy az előző szezonban, hiszen akkor az első helyen zárták a bajnokság első felét. A kadarkútiak egy hosszabb győzelmi szériát zártak le múlt hétvégén, miután kikaptak a Nagybajomtól. Nehéz lenne megjósolni, melyik fél kerül majd ki győztesen a csatából, talán a pillanatnyi forma alapján Pandur Ádámék lehetnek az esélyesebbek, de Páli Norberték is bárkit képesek legyőzni, pláne saját közönségük előtt.

Tabi VSC–Segesd SE

(vasárnap – 13.30 óra)

A sereghajtó látja vendégül a tizenegyedik Segesdet, bármelyik fél is gyűjti be a három bajnoki pontot, lépéselőnybe kerülhet a bent maradásért vívott harcban. A tabiakat sérülés és betegség is sújtja, ezért nem is tudtak kiállni az előző fordulóban a Kadarkút ellen, így az is nagy kérdés lehet, kiket tud pályára küldeni Ladiszlai Krisztián vezetőedző.

A góllövőlista élcsoportja: 1. Nikolic Vukan (Nagyatádi FC) 16 gól, 2. Kuti Richárd (Somogysárd SE) 12 gól, 3. Kuti Krisztián (Somogysárd SE) 7 gól, 4. Böjte Patrik Gábor (Balatonlelle SE), Dekanics Márk (Nagyatádi FC), Hegedűs Gyula (Balatonlelle SE), Iván Dániel (Kadarkút VSK), Márton András (Nagybajom), Orsós Viktor Márk (Kadarkút VSK), Papp Kristóf (Balatonkeresztúr SK) 6-6 gól, 11. Ellis Samuel Ato (Somogysárd S), Fésűs Ádám (AC Nagybajom), Holoda Martin (Csurgói TK), Szalai Norbert (Juta SE) 5-5 gól.

A Toponárnak és a Marcalinak is nagy szüksége van a bajnoki pontokra

Fotóillusztráció: Lang Róbert

A bajnokság állása

1.

Balatonlelle

12

8

3

1

32–11

27

2.

Somogysárd

11

8

1

2

36–19

25

3.

Nagyatád

11

7

4

0

35–10

25

4.

Nagybajom

11

7

2

2

29–12

23

5.

Kadarkút

10

5

3

2

24–15

18

6.

Balatonkeresztúr

11

5

2

4

23–17

17

7.

Juta

11

5

1

5

16–19

16

8.

Csurgó

11

3

3

5

18–21

12

9.

Balatoni Vasas

11

3

1

7

12–18

10

10.

Toponár

10

2

2

6

8–29

8

11.

Segesd

11

2

1

8

7–35

7

12.

Marcali

11

2

0

9

14–30

6

13.

Tab

9

1

1

7

7–25

4

Ezek is érdekelhetik