2021.11.13. 11:34
Bravúrra készül a Kaposvári VK a szentesi együttes otthonában
A Szegedi VE elleni nagy fordítás után a hétvégén is lendületben maradna a Kaposvári Vízilabda Klub OB I.-es csapata. A KVK-ra ezúttal ismét idegenbeli bajnoki vár majd, a Metalcom Szentes otthonában ugranak medencébe Surányi László vezetőedző tanítványai.
Fotó: ANDRASSY Zoltan
A két csapat ugyanolyan mérleggel és hat ponttal áll a tabella tizedik illetve a tizenegyedik helyén és mindkét társaságra igaz, hogy egy sikerrel vett bajnoki után szeretnék tovább növelni győzelmeik számát.
A Szentes legutóbb a pont nélkül álló Debrecent verte magabiztosan 12–7-re, de szeptember közepén egy nagyobb skalpot is begyűjtött Pellei Csaba vezetőedző együttese: akkor 13–10-re nyertek a BVSC-Zugló ellen. Az élcsapatok ellen egyaránt elvéreztek a Csongrád-Csanád megyeiek, míg a Szegedtől úgy kaptak ki Chilkó Mártonék, hogy a szünetben még döntetlenre álltak, majd a második játékrészt 10–2-re bukták el.
Ahogy már fentebb említettük, a Szeged ellen a somogyiaknak sokkal jobb emlékeik lehetnek. Legutóbb ifjabb Berta Józsefék háromgólos hátrányból fordítottak ellenük, a második félidőben látott Kaposvári VK pedig a Metalcom Szentes otthonában is bravúrra lehet képes. A szombati bajnoki 18 órakor kezdődik, melyet Rubos Károly és Kovács Soma dirigál majd.
A bajnokság állása: 1. FTV Telekom (21 pont), 2. Szolnoki Dózsa (21 pont), 3 AHID-Vasas Plaket (19 pont), 4. OSC Újbuda (18 pont), 5. Budapest Honvéd SE (13 pont), 6. BVSC-Zugló (12 pont), 7. PVSK-Mecsek Füszért (9 pont), 8. Szegedi VE (9 pont), 9. Tigra ZF-Eger (6 pont), 10. Kaposvári Vízilabda Klub (6 pont), 11. Metalcom Szentesi Vízilabda Klub (6 pont), 12. PennErgy-MVLC-Miskolc (3 pont), 13. DVSE-Master Good (0 pont), 14. UVSE Hunguest H. Tungsram (0 pont). MW