RÖPLABDA EXTRALIGA, FÉRFIAK A

2021.11.07. 20:55

Maratoni csatában maradt alul a Fino

A vendég újonc Bp. Kistext SE csapatát erősíti idén a Fino-Kaposvár két volt játékosa, a válogatott Kalmár Ákos és az orosz Ilia Makarov. Utóbbi most nem játszott, de van még három brazil játékosuk, s további két magyar válogatott röplabdázót is a soraiban tud(hat)nak.

Fenyő Gábor

Az első és a második játékrész maga a volt a rémálom; jobb, ha inkább minél előbb fátylat borítunk rá.... A nyitó játszmában csak az elején tudtunk partiban lenni, a második felvonásban viszont már végig a Kistext vezetett. A harmadik szettben aztán gyökeresen megváltozott a játék képe: átvette az irányítást a Fino-Kaposvár, s egyre jobban ellépett ellenfelétől. A negyedik játékrész sem hozott változást, így aztán következhetett a mindent eldöntő, ötödik utolsó rövidített játszma.

 

Az ötödik felvonásban is (sokáig) a Fino irányította a mérkőzést, s 8–6 arányú kaposvári vezetésnél cseréltek egymással térfelet a csapatok. Ekkor viszont megakadt a gépezet, a Kistext pedig villámgyorsan fordított. A házigazdák képtelenek voltak újítani, így a fővárosiak kerültek ki győztesen a közel két órás nagy csatából.

 

Fino-Kaposvár–Bp. Kistext SE 2–3 (–21, –19, 17, 18, –11)

Kaposvár Aréna, 250 néző. Vezette: Mezőffy, Varjasi.

Fino-Kaposvár: Garchet (1), Hubicska (14), Sandoval (6), Milovanovics (19), Bögöly (17), Vasquez (9). Csere: Bozóki (liberó), Ouyachi (8), Iván G. (1), Iván B. (–), Kiss M. (–). Vezetőedző: Ruben Wolochin. Edző: Demeter György András.

Bp. Kistext SE: Garcia (1), Bairros (21), Bokor (8), Kalmár Á. (9), Reffatti (16), Szabó M. (3). Csere: Bán (liberó), Szalai Sz. (1), Gönczi (4), Óhidi (1), Ghazal (–). Vezetőedző: Weczera Csaba.

A mérkőzés alakulása

1. játszma: 3–3, 5–3, 7–10, 10–15, 15–20, 20–24, 21–25 (27 perc).

2. játszma: 4–5, 8–10, 13–13, 14–15, 16–20, 16–24, 19–25 (25 perc).

3. játszma: 5–1, 10–2, 15–7, 20–11, 25–17 (22 perc).

4. játszma: 5–3, 10–8, 11–11, 15–13, 20–15, 25–18 (22 perc).

5. játszma: 5–3, 8–6, 8–10, 10–14, 11–15 (18 perc).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában