Futás

2021.12.29. 08:44

Ötkilométernyi futás a jótékonykodás jegyében

A hidegre fordult időjárás ellenére is lesznek természetesen futóversenyek a kezdő és haladó sportolóknak egyaránt.

MW

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Szilveszter előtti napon rendezik meg a Városligetben este hat órakor a TRIVIUM Jótékony Hendikep futóversenyt, amit minden hónap utolsó csütörtökén szerveznek Péter Attila vezetésével. Az egy kilométeres pályán öt kilométert, azaz öt kört kell megtenni, melyet a versenyzőknek saját maguknak kell számolniuk. Ezen rendezvény elsődleges célja a kaposvári alapítványok és egyesületek támogatása, melyhez a nevezési díj helyett ezer forint adományt kérnek el. 

– Egyébként közös futásokat mindig szoktunk rendezni, például január elsején a Deseda tó körül egy kört tesznek meg a versenyzők – mondta Péter Attila, a Kaposvári Szabadidő Egyesület elnöke. 

Kaposváron, a Fő utcán rendezték volna meg a hagyományos, immáron három évtizedes múltra visszatekintő, Korhely futást is, ám az idei év első napján a vírus megállította a mozgás szerelmeseit. 

Ebben az esztendőben még a járvány ellenére is több futóversenyt szerveztek. 

– A városban több mint tíz éve hagyomány a félmaratoni KOMETA Futófarsang, amit az idén tizenegyedik alkalommal rendezhettünk meg, csak február helyett júniusban, a betegségek elkerülése végett – tette hozzá Péter Attila. – Jövőre február hatodikán várják a farsangi jelmezekbe bújt futókat a szervezők. Ezután a Deseda Ultramaraton következett júliusban, melyet hetedik alkalommal rendeztek meg futóknak és kerékpárosoknak is, majd a Pécstől Kaposvárig tartó Rókaűzők erőpróba kapott helyet a futónaptárban októberben. Az esemény egy váltómegmérettetés, egyben egyetemi és főiskolai országos bajnokság is. 

Péter Attila szerint a vírus az eddigi versenyek résztvevőinek számába is jócskán beleszólt. 

– Sokkal kevesebb versenyző nevezett az eseményekre, mint az elmúlt években – közölte. – Eleve 500 résztvevőnél nagyobb rendezvényeket nem is lehet szervezni, ezért kisebb létszámú futásokat szerettünk volna tartani, ami úgy három-négyszáz versenyzőt jelent, de gyűltünk már össze több ezren is a korábbi években. 

Fotó: Lang R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában