Labdarúgás

2022.01.28. 19:02

Gaál és Tajthy immár ellenfélként tér vissza Siófokra

Negyvenkilenc napos téli szünet után indul a tavaszi szezon, a felkészülés egy részét Törökországban töltő, a tabellán nyolcadik, hazai pályán tavaly április óta veretlen BFC Siófok a nyitómeccsen a tizedik Ajkát fogadja vasárnap, 13 órakor.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

Egyik klubnál sem volt játékosmozgás a télen, ami azért siófoki oldalon ad némi aggodalomra okot. Domján Attila edző huszonkét mezőnyjátékost használt az ősszel és ebből távozott Szakály Dénes az élvonalbeli MTK-hoz, Tóth pedig kölcsönben Kozármislenyhez, Horváth Milán pedig továbbra is sérült, így – a fiatal Farkassal együtt - már csak tizenkilencen maradtak. Tovább árnyalja a képet, hogy a felkészülést Cipf, György és Varjas sem tudta végigcsinálni, Kecskés pedig nagyon kevés lehetőséget kapott már ősszel is, ráadásul a covid fertőzés veszélye folyamatosan fennáll, ahogy a sérüléseké is és jönni fognak az eltiltások is, hisz Szakály, Cipf, Jagodics, Polényi is négy sárgával kezdi a tavaszt. A támadó szekcióval nincsenek gondok, ám a védekezésben finoman szólva lehetnek, belső védőben nincs nagy választék, Varga próbálkozott ugyan a szezon elején ezen a poszton, ám akkor elkerülték a sikerek az együttest.

A védekezéssel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a balatoniak öt felkészülési meccsből csak a török harmadosztály egyik csoportjában kilencedik Beldiyesportól nem kaptak gólt. A másik négyen viszont tizenegyet, igaz ezek közt volt egy minőségi ellenfél is, a lengyel élvonalbeli Bialystok, mely hármat rúgott nekik. Az utóbbin kívül a Soroksártól négyet, az észak-macedón Shkendijatól és a Dunaújvárostól pedig kettőt-kettőt szedtek be.

Reméljük sikerül rendezni a sorokat Domján Attilának és ponttal, vagy pontokkal zárni a szezonnyitót, megőrizni a hazai veretlenséget, ami tavaly április óta tart. Tizenhárom bajnokinál járnak, ez az Ajka elleni lehetne a tizennegyedik! Erre minden esély megvan, hisz a zöld-fehéreknél gyengébb idegenbeli mutatója csak a Szolnoknak és a Tiszakécskének van. Tíz találkozóból mindössze kettőn tudtak nyerni, újonc III. Kerület és a Budaörs otthonában.

A találkozó egyik érdekessége lesz, hogy az ajkai kertben ott van a tavaly nyáron Siófokról igazolt Tajthy és a házi gólkirály, Gaál. Az utóbbi hat góljából hármat büntetőből jegyez, a két klub ajkai meccsén is betalált szabadrúgásból, ám remélhetőleg ezúttal gól nélkül marad.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában