Röplabda

2022.01.26. 09:51

Háromszettes Diamant-vereség

A Fatum Nyíregyháza otthonában szenvedett vereség a tartalékos 1. MCM-Diamant Kaposvár csapata a női röplabda Extraliga nyolcadik fordulójában. Bár a mérkőzés 3–0 lett, a végeredmény nem tükrözi azt a nagy küzdelmet, ami a pályán zajlott.

Molnár Gábor

Nem a legjobb előjelekkel várhatta a mérkőzést az 1. MCM-Diamant Kaposvár NRC, miután a kiváló libero, Szpin Renáta kisebb sérüléssel bajlódott, s azért, hogy a női röplabda Extraliga hátralévő részében százszázalékos legyen, kihagyta a találkozót. A helyét Hegyi Bianka foglalta el, így a somogyiak mindössze kilenc játékossal utaztak el a Fatum Nyíregyháza elleni összecsapásra, a kispadon két fiatal, a mindössze 15 éves Budai Viktória és a 17 esztendős Honfi Katalin Mária ült. 


Bár a mérkőzés első pontját a vendégek szerezték, nem sokkal később már háromegységnyi előnyben voltak a hazaiak. A Diamant azonban nem adta fel, fokozatosan faragta hátrányát, s 13–13-nál utol is érte riválisát. Innentől aztán fordulatszámot váltott a Fatum és elhúzott ellenfelétől, végül pedig magabiztosan hozta az első játszmát. 


A folytatásban villámrajtot vettek a kaposváriak, időt is kért 1–5-nél Németh Szabolcs, a szabolcsiak vezetőedzője, aki sok szép esztendőt töltött Kaposváron a férfiegyüttes oszlopos tagjaként. A rövid pihenő után magukra talált a házigazda és 8–7-nél már nála volt az előny. Hatalmas csata zajlott a pályán, de a minimális előny sokáig Szedmák Rékáéknál volt, aztán ismét jött a 13–13-as mérkőzésállás... Innentől ugyanis átvették a vezetést a nyíregyháziak, s ha pár ponttal is, de fokozatosan a somogyiak előtt jártak, s megnyerték a második szettet is. 


A harmadik felvonás is nagyon izgalmasan alakult, az MCM küzdött a szépítésért, míg a pályaválasztó mihamarabb le akarta zárni a találkozót. Már héttel is vezettek Lászlopék, amikor elkezdte a felzárkózást a Kaposvár és két pontra csökkentette hátrányát, ám ennél közelebb nem tudott kerülni, így a bajnoki címvédő nyerte ezt az etapot, így az összecsapást is. 


A vereség ellenére nem lehet elmarasztalni az 1. MCM-Diaman KNRC röplabdázóit, hiszen végig nagyot küzdöttek és az utolsó tartalékaikat is mozgósították azért, hogy tisztességgel, becsülettel helytálljanak, a meccs előtt sokkal esélyesebbnek tartott Nyíregyháza otthonában. S ez sikerült is nekik. 


Fatum Nyíregyháza– 1. MCM-Diamant Kaposvár 3–0 (18, 22, 19) 
Nyíregyháza, 300 néző. V.: Jámbor T., Árpás K. 
Fatum Nyíregyháza: Radosová (19), Lászlop A. (4), Glavinics (7), Vasileva (6), Pintér A. (12), Cicic (6). Csere: Tóth F. (libero), Tóth D. (-), Vaida B. (-). Szakmai igazgató: Szasa Nedeljkovics. Vezetőedző: Németh Szabolcs. Edző: Pampuch Csaba. 
1. MCM-Diamant Kaposvár: Szedmák R. (1), Lemmens (4), Grbac (5), Bashnakova (14), Wirth A. (3), Matics (6). Csere: Hegyi. B (libero). Vezetőedző: Vincent Lacombe. 
A mérkőzés alakulása 
1. játszma: 2–1, 5–2, 7–4, 9–7, 11–8, 12–10, 13–13, 17–14, 18–15, 20–15, 23–15, 25–18 – 20 perc. 
2. játszma: 0–3, 1–5, 4–6, 7–7, 8–10, 9–12, 12–13, 15–13, 17–15, 18–17, 20–17, 22–19, 25–22 – 25 perc. 
3. játszma: 2–1, 5–2, 7–3, 9–4, 11–5, 13–7, 14–11, 17–14, 19–15, 21–17, 23–17, 25–19 – 25 perc. 
Németh Szabolcs: – Felszabadultan, jó játékkal nyertük a találkozót, szeretném ha a jövőben ez a teljesítmény állandósulna. Ki kell emelnem Marija Cicic teljesítményét, aki három napja csatlakozott csak hozzánk, de remekül játszott. Örülök a győzelemnek, a fő prioritás nálunk mostantól a bajnokság, szeretnénk az alapszakasz végén az első helyen állni. 


Vincent Lacombe: – Nehéz elfogadni, hogy 3–0-ra kaptunk ki a mérkőzésen. Közel voltunk a Fatum-Nyíregyházához, de a kritikus helyzetekben sokat rontottunk. Mai játékunkban hiányzott az a plusz, amellyel meglepetést tudtunk volna okozni. 
A Diamant szombaton 17 órától a Vasas Óbuda otthonában lép pályára. 
 


Fotó: Muzslay Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában