Kézilabda

2022.01.26. 20:37

Kiütötték a Vasast, nyolc közé jutott a Siófok a Magyar Kupában

Magabiztosan, a tizenhatodik perctől végig vezetve nyert és búcsúztatta el a Magyar Kupától az élvonalban újonc Vasasat a Siófok KC. Wald Kira tíz góllal zárt, Vojnovic Maja pedig tizenegy védéssel járult hozzá a továbbjutáshoz. A balatoniak már csak egy lépésre vannak a négyes döntőtől.

Keszthelyi Zoltán

Nem indult könnyen, a kilencedik percben háromgólos hátrányban voltak a balatoniak (3-6), akik három technikai hibával, két eladott labdával kezdtek és Böhme is kétszer is kapusba dobta a labdát ziccerben, ezt követően azonban sikerült rendezni a sorokat balatoni oldalon, akik a szünetig hátralévő huszonegy percben már csak három akciógólt engedélyeztek ellenfelüknek! Az első félidő után hat volt az előnyük (16-10), melyben nagy szerepe volt Vojnovicnak, aki kilenc védéssel zárt, megfogta többek közt Gaschler és Dmitrovic hetesét is. A meccset végül tizenegy védéssel zárta, a helyét az utolsó tizenhárom percre Krasznai vette át, aki szintén védett egy büntetőt, Leitnerét. Az első félidőben támadásban Waldot kell kiemelni, aki hatszor is betalált az utolsó tizenhárom percben.

A fordulás után két gyors góllal kezdtek a házigadás (16-12), akik ezzel el is lőtték a puskaporukat, Uros Bregar tanítványai ugyanis a negyvenhetedik percre már tizeneggyel mentek (27-16), az utolsó tizenhárom percben pedig Jezic, Böhme, Janjusevic, Debreceni-Klivinyi is kispadon pihent, onnan csodálták a szélső Puhalák beállós játékát, aki ebből a pozícióból is gólt tudott szerezni.

A balatoniak mellett az MTK-t búcsúztató Dunaújváros (28-26), a Mosonmagyaróvárt meglepetésre kiütő Kisvárda (31-24) és Kozármislenyben nyerő Vác (41-19) is továbbjutott! Az említetek mellett a kupameccsét már korábban lejátszó Békéscsaba, DVSC kettős mellett a Bajnokok Ligája résztvevő FTC, Győri Auti ETO KC alkotja a legjobb nyolc mezőnyét.

Vasas SC – Siófok KC 24-32 (10-16)

Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 100 néző. Vezette: Fekete, Tóth D.

Vasas: Kurucz – Imrei, Dmitrovic, Gaschler 3, Hadnagy, Szilovics 8, Szatmári 3. Csere: Zsigmond (kapus), Kajdon 4(2), Faragó 2, Pénzes 1, Sárkány 2, Ács, Leitner 1. Edző: Penszki Gergely.

SKC: Vojnovic – Böhme 2, Janjusevic 5, Debreczeni-Klivinyi 2, Jezic 3, Holta 3, Puhalák 3. Csere: Krasznai (kapus), Juhász 1, Wald 10, Lapos, Such 3. Edző: Bregar Uros.

Kiállítások: 2(2), illetve 4(2) perc.

Hétméteresek: 5/2(3/1), illetve -. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában