Erőemelés

2022.01.23. 11:22

Már a világcsúcsdöntésre készül az Európa-bajnok Nyers Mónika

A kaposvári Nyers Mónika már két évtizede tölti mindennapjait az edzőteremben, melynek meg is lett az eredménye: többszörös magyar bajnoknak és immáron világbajnoknak is mondhatja magát.

Trancsik Zsanett

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Nyers Mónika gyermekkora óta szerette az olyan sportokat, melyek nagy fizikai munkát igényelnek. Miután elment egy konditerembe és jól reagált az izomzata a nagyobb súlyokra, akkor gondolta úgy, még viheti valamire. 


– Elmentem a Dózsa Edzőcsarnokba, és igazából ott kezdődött minden: komolyabb szinten kezdtem súlyokat emelni, ennek már húsz éve – emlékezett vissza a kezdetekre a sportolónő. – Először egy Body Fitness versenyen indultam, de hamar beláttam, nem az én világom, nem azért építettem fel az izmaimat, hogy mutogassam őket. 


Már az első fekvenyomásánál hatvan kilót nyomott, és utóbb megtudta, hogy a magyar bajnokságban az eddigi első helyezettek hetven kilóval nyerik a versenyeket. Ekkor látta meg a potenciált ebben a sportágban. A legelső megméretésén már sikerült megszereznie az első helyet az ob-n. 


– Miután Magyarországon már nem találtam ellenfélre, így 2013-ban először kvalifikáltak nemzetközi versenyekre, és ugyanebben az évben válogatott lettem – elevenítette fel Nyers Mónika. – Ezeken a viadalokon is a maximumot tudtam kihozni magamból, többszörös Európa-bajnoknak mondhatom magam. 


A kaposvári erőemelő többszörös ob-győztes és abszolút magyar bajnoknak is mondhatja magát. – A legbüszkébb természetesen a világbajnoki címre vagyok, melyet novemberben Litvániában szereztem meg – büszkélkedett Nyers Mónika. – A felnőtt mínusz ötvenkét kilogrammos kategóriában sikerült százöt kilót kinyomnom. Az edzőm is kiugrott a bőréből, hiszen ez hatalmas eredmény, mivel sikerült így egy új Európa-csúcsot is felállítanom. 
A fekvenyomó az eddigi eredményeit mind saját maga által érte el, nem volt, aki segítsen neki. A világbajnokság előtt azonban Tóth Norbert felajánlotta a segítségét, s össze is állított neki egy hathetes edzéstervet és felkészítette a nagy erőpróbára. 


– Minimum heti négyszer edzek, többször felesleges lenne, csak az egészségem bánná – fogalmazott a negyvenhárom éves sportolónő. – Másfél-két órát szoktam súlyokat emelni az LTP-ben. Amikor versenyre készülök, hanyagolom azokat a gyakorlatokat, melyek nem segítenek a fejlődésben, például a láb- és bicepsz­edzéseket kiiktatom, de van külön edzéstervem is. 


Nyers Mónika egy jutai cukrászdában dolgozik, és a munkája mellé ékeli be az edzéseit. Kettőezer-huszonegyben nyolc versenyen szerepelt, de nem csak Magyarországon, így világot is láthatott. A felkészülése és a sok viadal mellett nincs ideje pihenni, de nagyon szereti ezt a sportágat. 
– Az a célom 2022-ben, hogy meg tudjam nyomni a világcsúcsot, mely száztizenegy kiló, ha ez sikerül, akkor úgy gondolom, elértem mindent, amit el lehet – hangsúlyozta. – Ameddig bírom erővel, addig folytatni fogom. 
 


Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában