Labdarúgás

2022.01.15. 15:54

Próbázók góljaival győzött a Rákóczi

Megnyerte a Szekszárdi UFC elleni, idei a második felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC, amelyben ezúttal is sok fiatal és több próbázó kapott lehetőséget.

Klein Péter

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Januárhoz képest kitűnő időben lépett pályára a Kaposvári Rákóczi FC a szintén harmadik ligás Szekszárdi UFC ellen a Cseri úti sportcentrumban. Nagy Tamás, a somogyi zöld-fehérek mestere az első játékrészben a fiatalokat küldte pályára, akik felvették a versenyt a tolnaiak első sorával. A hajtós, jó ütemű edzőmeccs első lehetősége a vendégek előtt adódott: egy szöglet utáni kavarodást követően Péter Antal fejelt közelről, Ipacs Péter nagy bravúrral védett. Pár perc elteltével a Rákóczi is könnyedén gólt szerezhetett volna, hiszen egy szemre is tetszetős összjáték után Kovács Lajos került ziccerbe, de hét méterről kevéssel a bal kapufa mellé lőtt. Az első játékrész hajráját újra felpörgette a Kaposvár, amely beszorította ellenfelét. A vendégek azonban két kontra után is veszélyeztettek: előbb Budai Dávid lapos lövésénél, majd Béla Dániel szabadrúgásánál is Ipacs Péter mutatott be újabb nagy védéseket.

A második félidőre ezúttal is sort cseréltek a kaposváriak, de a helyzeteket továbbra is a szekszárdiak dolgozták ki. Ebben a játékrészben már Pogacsics Krisztián mutatta be a nagy védéseket a zöld-fehéreknél. Egy óra elteltvel azonban már a játék minden eleménben a szekszárdiak fölé nőtt a Rákóczi. A nyomás pedig góllá is érett: Kondor Kristóf passzolt középre Mayer Milánhoz, aki húsz méterről vette célba a kaput. A lövésébe Batizi-Pócsi Balázs tette bele a lábát, a labda pedig védhetetlenül gurult a jobb alsóba. Az előny viszont nem tartott ki sokáig, egy kontra után Aszalós András került ziccerbe, Pogacsics Krisztián kiszolgáltatott helyzetben csak belekapni tudott a labdába, amely a kapu bal oldalában kötött ki. A hajrában viszont újra átvette a vezetést a Rákóczi, nem is akármilyen találattal! Kálmán Szilárd ugyanis húsz méterről, elemi erővel bombázott a kapu jobb oldalába. Sőt, a Kazincbarcikától érkező próbázó duplához sem állt messze, mivel egy perc múlva egy harminc méteres szabadrúgást tekert kevéssel a bal alsó mellé. 

A Kaposvári Rákóczi játékosain érződött, hogy a felkészülés első hetében vannak, hiszen sokkal fáradtabbnak tűntek, mint a szerdai előkészületi mérkőzésen. Ennek ellenére mind a két játékrészben voltak olyan periódusok, melyek bizakodásra adhatnak okot egy szép tavaszt illetően.

Kaposvári Rákóczi FC–Szekszárdi UFC 2–1 (0–0)

Kaposvár, Cseri úti sportcentrum. V.: Balikó.

 

Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Ipacs – Kaszás (Palkovics, 15. p.), Szederkényi, Lakatos G., Laczkó – Országh, Grabarics – János N. (Kovács L., 15. p.), Orsós T., Jancsó (János N., 19. p.) – Eleven. II. félidő: Pogacsics – Zólyomi, Harsányi, Gál, Borbély Á. – Mayer M., Kálmán Sz. – Kondor, Pintér N., Sinkovics – Batizi-Pócsi. Vezetőedző: Nagy Tamás.

Szekszárdi UFC: Pomozi (Bognár Zs., 70. p.) – Tratnyek, Arena, Füredi – Rácz F. (Fekete M., a szünetben), Budai (Aszalós, a szünetben), Rácz Á., Lékó (Gulyás, 70. p.), Béla D. (Tóth D., 59. p.) – Horog, Péter A. (Juhász L., a szünetben). Vezetőedző: Turi Zsolt.

Gólszerzők: Batizi-Pócsi (a 72. percben), Kálmán Sz. (a 85. percben), illetve Aszalós (a 77. percben).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában