Vízilabda

2022.02.23. 12:38

Megismételnék a történelmi sikert

Csütörtök este nyolc órakor a Tigra-ZF-Eger vendégeként ugranak majd medencébe a Kaposvári VK játékosa az E.ON férfi vízilabda OB I. 22. fordulójában.

Klein Péter

A Szentes ellen aratott gólzáporos sikert követően az egri Bitskey uszodában is hasonló szándékkal ugranak medencébe a Kaposvári VK pólósai. Surányi László tanítványai ősszel történelmi sikert arattak az Eger ellen, hiszen OB I.-es történelmük során először győzték le a Heves megyeieket. Azóta már edzőt is váltottak az egriek, hiszen Petrovai Márton helyett a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter irányítja a csapatot. Az új trénerrel sem jöttek a sikerek, hiszen sorozatban kikaptak a Szolnok, a Honvéd, a BVSC-Zugló és az OSC Újbuda ellen is. Az Eger így visszacsúszott a tabella tizedik helyére, igaz ezeken a találkozókon rendre az ellenfél volt a papíron esélyesebb. 

A csütörtöki találkozó viszont ki-ki meccsnek ígérkezik, melyet a kaposváriak a nyolcadik helyről várnak. Az előző körben minden összejött Vindisch Ferencéknek a Szentes ellen, de az Eger már nehezebben feltörhető dió lesz számukra. A feladat viszont nem lehetetlen, de ehhez összeszedett, fegyelmezett játék kell a somogyiak részéről. 

– Egerben is fontos lesz, hogy a saját játékunkat játsszuk és kihozzuk magunkból a maximumot – nyilatkozta a klub honlapjának Kacper Langiewicz, a Kaposvári VK amerikai válogatott centere. – Egyértelmű, hogy minden meccsen győzni szeretnénk, csütörtökön is ez lesz a célunk, meglátjuk, hogy sikerül-e. 

A két csapat fiatalja kedden is medencébe ugrottak az U23-as korosztály számára kiírt Komjádi Kupa első körében. A kaposváriak szoros meccsen maradtak alul a BVSC-Zuglóval szemben, míg az egriek ugyancsak nagy csatában győztek a Debrecen vendégeként. A KVK kiemelt utánpótlása ráadásul szerdán is mérkőzést vívott, amikor is a rivális Pécs ellen pótolták az elmaradt bajnokikat. Így néhány fiatal játékos számára igen megterhelő ez a hét, hiszen valószínű, hogy Surányi László néhányukat nevezi majd az Eger elleni összecsapásra is.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában