Jégkorong

2022.02.03. 06:00

Történelmi jégkorongtornát rendeztek Bogláron

Molnár Gábor

Fotó: Nemeth_Levente

Immáron második alkalommal rendezték meg a Jégre mindenki! kupa elnevezésű utánpótlás-jégkorongtornát, melynek ezúttal is a Balaton legszebb fekvésű pályája, a balatonboglári adott otthont. 

– Két-két csapat nevezett Kaposvárról és Balatonboglárról, Zalaegerszegről és Győrből pedig egy-egy U8-as együttes vett részt a tornán – mondta Vécsei Mihály, a Blue Point Sportegyesület alapító-elnöke. – Ez volt a Balaton első, a Magyar Jégkorong Szövetség által akkreditált tornája, ezelőtt a magyar tengernél még sohasem volt hivatalos hokimeccs. A mi első kupánk is csak teszt jelleggel zajlott, most már azonban az MJSZ akkreditálta utánpótlásra a pályánkat, sőt játékvezetők is közreműködtek a mérkőzések során. Hatalmas élmény volt ez a gyerekeknek, hiszen a kicsiknek mindig kuriózum, ha nyitott pályán játszhatnak. 

Ebben a korosztályban még nem számít az eredmény, ezért a találatokat sem számolták. – Az viszont nagyon fontos volt, hogy a Balatoni Bocsok jégkorongcsapata megszerezte az első hivatalos gólját – hangsúlyozta Vécsei Mihály. – Történelmi volt tehát ez a balatonboglári erőpróba számunkra. – A megméretés nagyon jól sikerült, ezért úgy döntöttünk, folytatjuk. Legközelebb, február 13-án már az U10-es egyleteket hívjuk Balatonboglárra. 

Vécsei Mihály hozzátette azt is: voltak olyan gyermekek, akik a találkozók közötti szünetben pecáztak egyet a Balatonban. 

Az idén november végén kezdték el a közös, intenzív munkát a Balatoni Bocsok, s már közel harminc gyermek jár az edzésekre, s két korosztályban két B-licences edző, Bartucsek Dávid és Szántó Marcell irányítja a balatoni fiatalok szakmai munkáját. Hetente négy gyakorlást vezényelnek; hétfőn, kedden és csütörtökön „rendes” hokiedzések vannak, szerdán pedig a korcsolyatechnikára helyezik a hangsúlyt. 

A Blue Point Sportegyesület még 2019-ben alakította meg a jégkorongszakosztályát, és ezután kérték a felvételüket a Magyar Jégkorong Szövetségbe, melyet örömmel hagytak jóvá, így teljes jogú tagjai lettek a szervezetnek. Mely akkor tíz-tizenkettő garnitúra felszereléssel segítette a Balaton-parti egyesületet, 2021-ben pedig az MJSZ segítségével sikerült saját pályát vásárolniuk. 

 

Az első hivatalos jégkorongtorna a Balatonon

Fotó: Németh L.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában