Röplabda

2022.03.24. 21:48

Ismét nagyot küzdöttek a kaposvári lányok a Nyíregyháza otthonában

A Fatum-Nyíregyháza otthonában lépett pályára az 1. MCM-Diamant KNRC röplabdacsapata az Extraliga negyedöntőjének harmadik mérkőzésén, amelyre egyenlő állással érkeztek. A nyíregyháziak ugyan pályaelőnnyel várták a találkozót, de nem jelentett számukra előnyt, hiszen a Diamant nyert 1–3-ra.

Trancsik Zsanett

A kaposváriak az előző vereséget figyelmen kívül hagyva ismét magabiztosan kezdtek, nagyobb különbségeket is kialakítottak, mint ahogy azt az eddigi meccseken láthattuk. Ugyan kellett egy kisebb hullámvölgy, hogy a hazaiak 10–17-ről fel tudjanak zárkózni 18–19-re, ám egy szettlabda hárításán kívül csodát nem sikerült tenniük, az első etap Diamant sikert hozott.

 

A következő etapok hullámvölgyekkel voltak tele. A másodikban a Fatum játszott jobban és miután Pintér Andrea adott több ászt is egymás után a vendégeknek, azután tört meg a somogyiak játéka és kilenc ponttal elmaradtak a győzelemtől. Viszont a harmadik (eleinte) szoros mérkőzést hozott, ám a vendégek ugyanazt a formát vették fel, mint a legelső játszmában, így ugyannyi különbséggel nyerték is a szettet.

 

Míg a szettvereség a somogyiaknak erőt, a Fatumnak bizonytalanságot okozott, végig erősen játszott a kaposvári alakulat a – végül mindent eldöntő – etapban, s ugyan a hazai egylet két játszmalabdát hárított – azt sem önerőből –, de aztán a Diamant nyert 1–3-ra.

 

Fatum Nyíregyháza – 1. MCM-Diamant 1–3 ( 20, –16, 16, 18)
Nyíregyháza, Continental Arena, 542 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Halász.

Fatum-Nyíregyháza: Radosová (18), Bodovics (8), Radonjic (12), Vasileva (10), Pintér (4), Cicic (3). Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Milanova (4), Vaida (-). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

1. MCM-Diamant: Wirth (9), Bashnakova (13), Szedmák (10), Lemmens (16), Grbac (7), Matic (16). Csere: Szpin (liberó), Hegyi (-), Budai (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában