Röplabda

2022.04.14. 10:32

Egy szettben sikerült meglepni az éllovast

Békéscsabára utazott az 1. MCM-Diamant KNRC csapata, hogy a bajnoki elődöntő első mérkőzésén lépjen pályára a Swietelsky-Békéscsaba ellen. Végül az előny az éllovashoz került.

Trancsik Zsanett

Fotó: Muzslay Péter

Elkezdődött a női röplabda Extraliga elődöntője, az első mérkőzésen pedig a Swietelsky-Békéscsaba otthonában lépett pályára az 1. MCM-Diamant KNRC csapata. Gondolhatjuk, milyen csata volt, ha a szettvesztes egyszer sem ment húsz pont fölé. Hasonló volt a szituáció, mint az előző kettő alapszakaszi összecsapásaikon, ahol mindkétszer a Swietelsky nyert 3–1-re. 
Ismét bebizonyították a csabaiak, hogy nem véletlenül álltak végig az élen az alapszakaszban, az első szettet irdatlan tempóban kezdték, rögtön három pontot szereztek zsinórban. Rendkívül magabiztos volt a játékuk, blokkjaik szinte áthatolhatatlanok voltak és nem hagyták túl sok ponthoz jutni ellenfelüket. A Diamant egylete mintha kicsit izgult volna, de nem játszottak rosszul, csupán nem tudtak mit kezdeni a Swietelsky-vel. 
A második etapban nem javítottak a helyzeten, inkább rontottak. Idegesebbek voltak és több hibát vétettek, mint eddig, ezzel tovább növelve a Békéscsaba önbizalmát, ennek ellenére a vendégek nem engedték akkora különbséggel nyerni ellenfelüket, mint az első szettben, de így is tíz egységgel hagyták le őket a viharsarkiak. 
A harmadik játszmában a hazaiak egyből egy rontott nyitással kezdtek, amely megalapozta a további játékukat, sokkal többet hibáztak, mint eddig a Diamant, ez a tény elég nagy hullámvölgyet alakított ki az éllovasnak. A kaposváriak agresszivitásának köszönhetően ők diktálták a tempót és nagyobb előnnyel zárták az etapot, mint a Békéscsaba az előző kettőben. 
Érdekességképpen, amikor a viharsarkiak szerezték a felvonás első pontját, akkor meg is nyerték a játszmát, s így volt ez a vendégoldalon is a harmadik részben. Babona ide vagy oda, a Swietelsky szerezte az első egységet a végül mindent eldöntő szettben, a továbbiakban is lendületesen játszott, így lezárta a párharcot 3–1-re és előnybe is kerültek a bajnoki elődöntőben. 
A találkozó legeredményesebb játékosa hazai oldalon Marta Drpa volt tizenkilenc egységgel, míg a vendégeknél Szedmák Réka jutott tizenkilenc egységig. 
Folytatás nagypénteken a Kaposvár Arénában 17.15-kor, minden lelkes szurkolóra szüksége van a somogyi együttesnek. 
 

Swietelsky-Békéscsaba–1. MCM-Diamant KNRC 3–1 (17, 14, –11, 19) 
Békéscsabai Városi Sportcsarnok, 1350 néző. Vezette: Szarka, Horváth. 
Swietelsky-Békéscsaba: Kornienko (7), Klisura (17), Pekárik (9), Drpa (19), Karhu (5), Bodnár (8). Csere: Kertész, Molcsányi (liberók), Glemboczki (5), Zólyomi (1), Szatmári (1), Bagyinka (-). Vezetőedző: Tóth Gábor. 
1. MCM-Diamant KNRC: Grbac (2), Matic (4), Wirth (2), Bashnakova (17), Szedmák (18), Lemmens (12). Csere: Szpin (liberó), Hegyi (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe. 
Tóth Gábor: – Fontos lépést tettünk meg, örülök a győzelemnek, köszönjük szurkolóink biztatását. Jól kezdtük az összecsapást, aztán szépen lassan felébredt a Kaposvár. Nem mutattak semmi olyasmit, amit ne tudtunk volna előre, de ez fordítva is így van, hiszen már nem tudunk rejtegetni egymás elől semmit. Az a csapat fog nyerni, amelyik fókuszáltabb, taktikailag felkészültebb és jobban regenerálódik. 
Vincent Lacombe: – A Békéscsaba megmutatta, hogyan kell kezdeni egy elődöntőt. Kellett egy óra, hogy belelendüljünk a mérkőzésbe. Sajnos ez már kevés volt a sikerhez. Pénteken koncentrálnunk kell a meccs elejétől kezdve. 
 

Fotó: Muzslay Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában