Kézilabda

2022.04.09. 21:39

Megdolgoztatta az Érd Jazicéket a két pontért

Nem adta könnyen magát az Érd, de lényeg az újabb két pont, amivel a balatoniak visszavették az ötödik helyet a tabellán. Huszonhat percig remekül tartották magukat a kiesés ellen küzdő vendégek, ám ekkor a balatoniak visszavették a vezetést, amit már ki sem adtak ki a kezükből.

Keszthelyi Zoltán

Bátran játszottak az érdek, jól megszervezték a beálló körüli védekezésüket és jól léptek ki a keresztmozgásokra, ráadásul a balatoniak is megnehezítették a saját dolgukat a kihagyott ziccerekkel, mert a harmincegy dobott gól ellenére ebből is akadt jó néhány, hetesből például három… Az Uros Bregar által emlegetett védekezés sem volt az igazi, amit a huszonnyolc kapott gól is jelez, igaz ebben közrejátszott, hogy korábban Siófokon is játszó Bódi remek napot fogott ki, nem volt rontott próbálkozása. Igaz ezúttal sem volt teljes a keret, ezúttal a Kiss, Lakatos, Puhalák, Csapó négyes hiányzott.

Horváth Roland tanítványai huszonnégy percig állták a sarat, vezettek is, ám Jezic egyenlítése után (15-15) az utolsó hat percre összerántották a védekezésüket a Vojnovicék, a vendégek nem szereztek gólt, Jezic viszont kettőt, Janjusevic pedig egyet (18-15). Ebben a nyitó játékrészben Debreczeni-Klivinyi volt a legeredményesebb öttel, a négyig Jutó Janjusevicet megelőzve, az első tizenegy percben csak ők találtak be!

A fordulás után öttel is elmentek a házigazdák (24-19) a javuló védekezésnek köszönhetően; míg az első félidő első tizenhárom percében hét gólt, a másodikban ugyanennyi idő alatt már csak négyet kaptak. A hajrában – melyben Jezic sérülés miatt nem játszott, az utolsó húsz percben nem volt pályán - bejöttek kettőre a a harcos, nagy akarattal játszó vendégek Bódi révén (29-27) két és fél perccel a vége előtt, ám Szarková első és egyetlen találta lezárta a találkozót (3-27), hisz ekkor már csak száz másodperc maradt hátra, melyben még egy Fekete és Janjusevic találat fért már csak bele. A fordulás utóbbi volt támadásban a legjobb, ötször vette be az érdi kaput, ebből egyszer büntetőből.


Siófok KC – Érd 31-28 (18-15)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Kiu G., Kiu T.

SKC: Vojnovic – Böhme 2, Janjusevic 9(1), Debreczeni-Klivinyi 6, Jezic 4, Szarková 1, Wald 2. Csere: Herczeg (kapus), Sirián 3, Juhász, Lapos, Such, Mavsar 4(2). Edző: Uros Bregar.

Érd: Hadfi – Bódi 6, Vukajlovic 4, Szabó K. 2(1), Paróczy 4, Kopecz 5(4), Fekete 5. Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Mód 2, Sztankovics, Kiss D. Edző: Horváth Roland.

Hétméteresek: 6/3(3/2), illetve 7/5(2/1).

Kiállítások: 8(4), illetve 14(6) perc. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában