Autósport

2022.05.21. 09:35

Bronzérmet hoztak haza Opatijából

Az abszolút összevetésben a kilencedik, míg a horvát bajnokságban a harmadik helyen végzett a Kovács Antal, Istovics Gergő alkotta Dynamic Rally Team.

Molnár Gábor

– Végre valahára ismét a rajtvonalhoz gördülhettünk és már az új autóval, egy Hyundai i20 N Rally2-vel, mely április elején érkezett meg, nem kis örömünkre – mondta Istovics Gergő. – Eddig huszonegy ilyen autót adott át a Hyundai Motorsport és ebből az egyik nálunk van. Üröm az örömben, hogy az autó késése miatt jó pár versenyről le kellett mondanunk az év elején, így egy kicsit csonka lesz az esztendő számunkra, de ez nem igazán veszi a kedvünket, a lehetőségekhez mérten igyekszünk minél több megméretésre ellátogatni. 
A nagypénteki teszt után gyorsan beneveztek az Eger Rallyra, mely az idén csak a Rally 2. osztálynak volt bajnoki futam, azonban a meghívásos kategóriában a Dynamic Rally Team is rajthoz állt, hogy gyűjtse a kilométereket az új autóval, valamint minél előbb megtalálja a számukra megfelelő beállításokat. – Nagyon jó hangulatú viadal kerekedett ki belőle, ahol az összes szakaszt megnyertük egy kivételével, amin defektet kaptunk – tette hozzá. 
Ezzel az erőpróbával a hátuk mögött indultak az Opatija Rallyra, amelyről igazán kellemes, valamint kellemetlen emlékeket (borulás a 3.-ik helyről) is őriznek. Hiszen többször végeztek abszolút összevetésben a dobogón, de volt olyan is, amikor a harmadik helyen álltak, s felborultak. 
– Az idei kihívásra megint veretes mezőny jött össze, 5–6 országból érkeztek csapatok – fogalmazott a kaposvári navigátor. – A célunk a további tanulás, és egy tisztes eredmény elérése volt. Sajnos azonban elkövettünk egy apró, ám mégis a végeredmény szempontjából végzetes hibát az első szakaszon. Történt ugyanis, hogy a megfelelő rajt előtti procedúránkon már túlestünk (guminyomás-állítás, beöltözés, interkommunikációs eszközök ellenőrzése) és igyekeztünk a harmadik etap rajtjára. Ám 3–4 kilométerrel előtte még megmozgattuk a kocsit, hogy a gumikban a megfelelő nyomást és hőmérsékleti értékeket elérjük, de ezt egy faluban tettük (lakóházak ugyan már nem voltak, csak még a táblát nem hagytuk el) és körülbelül 65 km/h-ra gyorsultunk fel, amikor egy rendőr félreállított és intézkedés alá vont bennünket, s a procedúra 15–20 percig tartott. Ez idő alatt elkéstünk az időellenőrzőből 12 percet, ez pedig 120 másodperc büntetéssel járt. Így az abszolút tizenhatodik helyre estünk vissza és igen csekély esélye volt annak, hogy innen fel tudjunk zárkózni. Megkezdtük a kapaszkodást, de sajnos csak a kilencedik pozícióig jutottunk és ez a horvát bajokság harmadik helyét jelentette számunkra. 
A döntés és a rendőri intézkedés tényét és helyességét nem vitatták egy percre sem, de a jó eredmény lehetőségének elmulasztását sajnálják. – A jó pap is holtig tanul, szokták mondani, és még nekünk is tudnak bizonyos szituációk meglepetéseket okozni – hangsúlyozta Istovics Gergő. – Az év végi igazán jó helyezésre az esélyünk eléggé lecsökkent, ezért most két verseny erejéig megmutatjuk az új „csodafegyvert” a hazai szurkolóknak is, ezért a Dunakanyar és a Mecsek Rallyn is tiszteletünket tesszük. 

Fotó: Béres Gábor/rallydream

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában