Összefogás

2022.05.23. 18:51

Háborúból a kaposvári tatamira

A Nemzetközi Judo Szövetség és a kormány segítségével közel háromszáz gyermek és kísérőik érkeztek az országba Ukrajnából.

MW

Fotó: ALEX RAKO

 Őket több megyei jogú városban, köztük Kaposváron helyezték el, ahol így már nemcsak menekült úszók, de fiatal dzsúdósok is edzenek. 


– Magyarországon keresztül eddig több mint 700 ezer ember menekült el a háború borzalmai elől, akiknek minden segítséget megadunk – tájékoztatott hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra, Magyarország kormányának szóvivője. 


Hozzátette, az itt lévő gyerekek a kelet-ukrajnai Harkivban közel két hónapot töltöttek pincékben a kialakult harcok miatt. Van köztük olyan, aki maga is szerzett sérüléseket, a belé fúródó repeszek miatt pedig jelenleg is orvosi kezelésre szorul. 

Forrás: ALEX RAKO


– Távol a szülőktől, távol az otthontól az edzőik és a kísérőik vannak velük – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra. – Természetesen minden segítséget megkapnak: szállás, edzéslehetőség, orvosi ellátás vagy éppen a mindennapokhoz szükséges eszközök. Volt szerencsém beszélgetni az edzőkkel is, akik elmondták, nagyon hálásak azért a segítségért és barátságos fogadtatásáért, amit itt kapnak. 
– Ahogy ők, mi is reméljük, hogy Ukrajnában mielőbb béke lesz – emelte ki. – A kormány továbbra is a béke pártján áll. Továbbra is folytatjuk azt a humanitárius segítségnyújtást, amiben a kormányzat, a hatóságok, az önkormányzatok, a civil szervezetek és az önkéntesek együtt dolgoznak. 


A kormányszóvivő köszönetet mondott Kaposvárnak, a gyerekek elhelyezésében részt vevő összes megyei jogú városnak, a karitatív szervezeteknek és az önkénteseknek. MW 
 


Fotó: FB

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában