Tizenöt éve fújja a sípot a labdarúgómeccseken

Bana Gergelynek már tízéves kora óta élete része a labdarúgás. Azonban tizenhét évesen elment egy játékvezetői képzésre, hiszen már gyermekkorában is érdekelte a labdarúgásnak ez az oldala. 2007-ben le is vizsgázott, azután még fél évig focizott és játékot is vezetett egyben, de végül a játékvezetői szerepet választotta. 
Hetente háromszor szokott edzeni és általában csütörtökön tudja meg, hogy ki hova megy a hétvégén. Alapvetően nem babonás, így nincs semmilyen különlegesebb dolog, amit csinál a mérkőzések előtt felkészülés gyanánt. 
– Mindig az adott találkozóból próbálok felkészülni, hogy hol, milyen játékosok vannak, kitől mit lehet várni, ki az, aki jobban szeret színészkedni esetleg – mondta Bana Gergely. – Így erre próbál meg az ember készülni és tájékozódni. 

Az NB II.-es játékvezetői keretbe idén februárba került be, ezt a szezon elején hirdették ki az NB III.-as edzőtáborban. Azonban 2016 nyara óta az országos keret tagja is, de ezek mellett ugyanúgy kiküldhetik NB III-as meccsekre. Illetve tartalék játékvezetők is egyben az NB II.-ben. Két hétvége kivételével mindig küldték összecsapásokra. 
– Egy játékvezető sohasem a szurkolótáborok kedvence, alapvetően nem szoktam ezzel foglalkozni, hiszen van épp elég dolog, amire figyelni kell a mérkőzés közben – fogalmazott a harminchárom éves játékvezető. – Abszolút ki tudom zárni szerencsére, hogy épp ki szid a leghangosabban. 
Általában edzettségi állapot kérdése, hogy ki mennyire bír egy találkozót végig közvetíteni, hiszen nagyjából tíz–tizenkettő kilométert futnak egy meccsen a játékvezetők. 
– Nyilván azért edzünk és készülünk, hogy bírjuk végig az iramot, ehhez már hozzá vagyunk szokva, főleg ennyi év után – emelte ki a szőlősgyöröki Bana Gergely. – Ez már nem az a szint, hogy csak szórakozásból kimegyünk egy mérkőzést fújni, hanem egy komoly megpróbáltatás mind fizikailag, mind szellemileg. Illetve persze felelősség járul hozzá, nem is kicsi és a tét is hatalmas. 
– Nagyapám és édesapám is fociszerető emberek voltak, így nem volt kérdés, hogy ez a játék az én szerelmemmé is fog válni – hangsúlyozta. – Mind a mai napig szeretek focizni, bár sajnos sok idő nincs rá a játékvezetés mellett. De a sporiszerepet is szeretem, mert ha nem is játékosként, de legalább ily módon a labdarúgás világában tudtam maradni. A legnehezebb dolog az egészben, hogy abban a másfél órában az ember folyamatos döntéshozatali kényszerben van. Minden másodpercben ott kell lenni fizikálisan és szellemileg is, hiszen nagyon kell koncentrálni a dolgokra a megfelelő döntéshozás érdekében. 
Bana Gergely a játékvezetés mellett civilként a Bujdosó Pincészetnél dolgozik főállásban szőlész-borászként napi nyolc órában. A fennmaradt kis idejét a saját birtokán tölti. Nehéz összehangolnia a két munkáját, de eddig mindig meg tudta oldani úgy, hogy jutott ideje mindenre. 
Régebben a játékvezetői munkában volt egy szabály, hogy negyvenöt éves korig lehetett aktívan játékot vezetni, ám most már nincs ilyen. 
– Ha sérülések nem gátolnak, akkor szeretném az aktív éveket legalább a negyvenöt éves korig elhúzni – mondta Bana Gergely. – A játékvezetés annyira szerves része lett az életemnek, hogyha valamilyen oknál fogva abba kell hagynom, akkor sem távolodnék el teljesen ettől a gyönyörű szakmától. Minden játékvezetőnek a NB I. a célja, egyfajta álom ez nekem is, de nem szeretnék ennyire előre szaladni. Egyelőre az NB II.-es keretben kell megállnom a helyemet, ha ez megvan, akkor lehet tovább lépkedni a lépcsőfokokon és haladni előre, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. 

Fotó: MW