Biciklivel tekert haza Angliából Magyaratádra Alexy János Attila

Alexy János Attila legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy mivel a karantén miatt nem tudott Magyarországra jönni, letekert több mint 2000 kilométert Nagy-Britanniában. Ezúttal azonban sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét. 

– Az, hogy hazatekerek egyszer, nagy álmom volt, mire úgy éreztem, hogy készen vagyok rá, közbejött a járvány, és egy skót út lett belőle – mondta Alexy János Attila. – Valójában most is az volt tervben, de aztán ahogy kezdték feloldani a korlátozásokat országról országra, eszembe jutott, hogy talán most kéne megpróbálni hazamenni, ki tudja, mit hoz a jövő. Azért B tervként megmaradt az eredeti út is, amerre kedvezőbb, arra tekerek. Szerencsére Európa-szerte viszonylag száraz és hátszélben gazdag időjárást jósoltak, míg Skóciára esős-szelest, így eldőlt merre indulok. 
Persze fel kellett készíteni a biciklit az ismeretlen utakra, és tartania kellett a napi kitűzött célt, hiszen három extranapja volt a hazaérkezés és a vissza-repülőút között. 

– Aztán érkeztek a meglepetések, az út előtti három napban sok minden történt, olyan is, ami eddig még soha, láncszakadás, váltótörés és az utolsó előtti napon még kiderült, hogy hátsó kereket is cserélnem kell – elevenítette fel a Kaposvári Kerékpáros Klub SE sportolója. – Persze mindegyik napon dolgoztam, így nem volt időm boltba menni. Itt azért elgondolkoztam azon, ha nem találok azonnal cseredarabot, akkor talán nem kellene elindulnom, szerencsére lett pont a mellettem lévő városban és még az eladó is beleegyezett, hogy este tízkor átvegyem. Így minden készen állt az útra. 

Végül a luxemburgi útra esett a választása 

Háromféle útiterve volt, abból egyet még korábban összeállított – egy közepesen dombosat –, a másik kettőt indulás előtti este: egy nagyon hegyes-völgyeset Luxemburgon át, egyet pedig viszonylag sík terepen Németországon keresztül. 

– Végül a luxemburgi út mellett döntöttem, azt töltöttem fel a kerékpáros komputerbe – leaglábbis azt hittem... – tette hozzá Alexy János Attila. – Eljött az indulás napja, persze erős szembeszél volt egészen Londonig, ott egy barátomnál töltöttem az éjszakát, melybe egy gyors defektjavítás is belefért. Másnap délutánra esőt jósoltak, és hogy egy mielőbbi kompot is megfogjak, korai indulást terveztem. Persze tíz órakor keltem, így a legnagyobb esőben és hidegben kellett mennem, nem tudtam várni, mert akkor lekéstem volna az utolsó kompot, s a dombos vidék sem segített sokat, hogy gyorsabban haladjak. Volt nálam vízálló ruha, de a kamáslit valahol még az első napon elhagytam, ezzel örömteli pillanatokat szerezve magamnak. Az angliai időjárás hozta a szokásos formáját. A doveri kikötőből vagy eltűnt a váró vagy csak én nem találtam meg, azt nem tudom, de másfél órát vártam kint a hidegben. 

Három küllő eltört 

Egy rövid francia szakasz után átért Belgiumba, s éppen megjegyezte, mennyire jó utak vannak arrafelé, amikor egy útépítésnél eltört három küllő, de az utat szerencsére így is kibírta. 

– A késői komp miatt aztán sokat már nem tudtam aznap haladni, gondoltam majd behozom a lemaradást, de még csak rosszabb lett – emlékezett vissza. – Az első londoni éjszakát kivéve, nem terveztem sehol máshol aludni, csak a szabadban, hálózsákban, szerencsére, ahogy jósolták, nem volt eső egyik éjszaka sem, úgyhogy nem kellett buszmegállót igénybe vennem szállásnak. Így az első éjszaka egy belga legelő mellett aludtam, tehenek ébresztettek reggel. Másnap még viszonylag dombos terepen haladtam bicikliúton, mert mindenhol van jó minőségű bicikliút, legtöbb helyen vonallal elválasztva az úton, néhol pedig elkülönítve, és a sofőrök is nagyon kulturáltak. Egyszer lehúzódtam, hogy elengedjem a forgalmat, ám az egyik autóból kiszóltak, ne tegyem, csak haladjak, majd megvárnak.

Várta, hogy Roubaix felé vigye az út, aztán egyre jobban keleti irányba kanyarodott, ahol számára ismeretlen települések fogadták. 

– Itt már kezdett gyanús lenni, hogy valami nem jó – hangsúlyozta. – Aznap éjszaka egy fenyves volt a szállásom, majd, bár nem kellett volna, Spa-Francorchamps-i autóversenypálya mellett haladtam el, nem tudtam kihagyni, így egy kis kitérővel elmondhatom, hogy itt is jártam. A terep rendkívül dombos, hegyes, völgyes volt, ekkor már biztos voltam benne, hogy rossz útvonalat töltöttem fel, és a legjobb az volt, hogy pont erre a verzióra nem emlékeztem, így minden meglepetésnek számított. Találtam egy kerékpárutat, mely egy bezárt vasútvonalra épült és pont jó felé vitt. Ötven kilométeres, forgalommentes tekerés következett, gyönyörű tájakon, hátszélben. 

Kiváló bicikliút mindenhol 

Átért Németországba, egy rövid kihagyás után ismét ugyanilyen bicikliút fogadta egészen Koblenzig. 

– Azért, hogy hozzak be a lemaradásból, már nagyon későn vágtam neki Wiesbadennek, így elég sokára sikerült lakatlan részre érnem, ahol letáborozhattam, pont egy autópálya mellett – fogalmazott Alexy János Attila. – Ötödik nap kiderült, hogy német területen éppen Krisztus mennybemenetele ünnepnap van, ezért nem volt egyszerű boltot találni. Többnyire kistelepüléseken vitt az út, elkerültem Frankfurtot és Nürnberget is. Következő nap már igencsak kezdett a powerbankom lemerülni, elég könnyelműen bántam a telefonnal, egy tűzoltóságon sikerült rátölteni, estefelé átértem Ausztriába Passaunál, ezzel hátrahagyva a dombos vidéket, aludni azért így is egy meredek domboldalon sikerült. Azt hozzá kell tegyem, hogy Németországban is szinte minden forgalmas út mellett van bicikliút, sokszor jobb minőségű mint az autóút... Hetedik nap sokáig a Duna mellett tudtam maradni – aki teheti a Schlögener szakaszt nézze meg, mert megéri –, végig bicikliút van Passau és Bécs között. Bécsben, már alig volt időm, de azért a schönbrunni kastélyt megnéztem, nem mindennap járok erre biciklivel. 

Az utolsó nap délelőtt, még Ausztriában, meleg, napos idő, fogadta némi hátszéllel. Aztán Magyarországra átérve egyből defektet kapott, valamivel később jött a vihar, erős széllel, sokszor tilosban kellett haladnia, mert sok helyről kitiltották a kerékpárosokat.

– Mivel minél előbb haza akartam érni Magyaratádra, nekivágtam az Alsóbogát–Somogygeszti földútnak, nem kellett volna – emelte ki. – Egy óra alatt teljesítettem három kilométert, mert az eső feláztatta, ez volt az egész utazás legfárasztóbb része. De összességében nagyon szerencsés voltam a szép napos idővel és a hátszéllel. A kerékpárral sem volt gond, s a határátkelések is rendben zajlottak, már ahol volt egyáltalán határ. A belga és a francia részen sokszor azt sem vettem észre, ha átkeltem. Már megvan egy ennél hosszabb útra is a tervem, remélem arra nem kell újabb két évet várni.