Labdarúgás

2022.07.07. 08:26

Biztatóan kezdett a Rákóczi FC

Ötletesen, szervezetten és helyenként jól futballozva nyerte meg első felkészülési mérkőzésén a Kaposvári Rákóczi FC a szinté harmadik ligás Majosi SE ellen.

Klein Péter

Fotós: Lang Robert Kaposvar

Fotós: Lang Robert Kaposvar

Túlzással sem lehet azt állítani, hogy kígyóztak a sorok a Rákóczi Stadionnál szerda este, amikor is a még formálódó, új vezetőedző által irányított Kaposvári Rákóczi FC az első nyári felkészülési mérkőzésére készült. A kezdő sípszó előtt kicsivel több, mint százan voltak kíváncsik a kaposváriak első előkészületi mérkőzésére, melyet a harmadosztályba frissen feljutó Majosi SE ellen vívtak. A somogyi zöld-fehéreknél több fiatal próbázó is helyet kapott a kezdőben, hiszen a kisvárdai U19-es csapatból Makszim Perevuznik, míg a Haladás utánpótlásából Horváth Balázs kapott lehetőséget Horváth Rudolf vezetőedzőtől, aki igen bátor felfogásban küldte pályára csapatát. Ennek korán meg is lett az eredménye, hiszen Pintér Norbert huszonöt méterről, kissé jobbról egy átlövés után megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A kaposváriak a folytatásban is uralták a mérkőzést és sokkal dinamikusabban és veszélyesebben is futballoztak, mint a majosiak. A fölény gólokban is megmutatkozott, hiszen még szünet előtt háromra növelte előnyét a Kaposvár. Előbb Zvara Dávid ívelte ki a jobb szélre a labdát Borbély Ákoshoz, aki egy igazítás után tekerte is középre, ahol Varga Balázs védőjét megelőzve fejelt a kapu bal alsó sarkába. A félidő zárásaként pedig egy szépségdíjas találatot varázsoltak a hazaiak a szerdai estébe: Mayer Milán adott középre, ahol Bíró Dominik fordulatból, sarokkal lőtt a kapuba. 
A szünetben mind a két vezetőedző szinte teljes sort cserélt. A kaposváriaknál több saját nevelésű utánpótlásjátékos is lehetőséget kapott, s próbáltak is élni ezzel. Főként Varga Alex és Kovács Lajos próbáltak kitűnni, akik előtt több lehetőség is adódott. A legnagyobb viszont Kálmán Szilárd előtt, akinek közeli lövésénél hatalmasat védett Genczler kapus. Az eredmény viszont nem változott a játékban sokkal kiegyenlített második játékrészben, még úgy sem, hogy az utolsó percekben Zólyomi Dávid buktatásáért büntetőt végezhetett el a Rákóczi. Ezt azonban Grabarics Máté fölé vágta.

 


Kaposvári Rákóczi FC–Majosi SE 3–0 (3–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 350 néző. V.: Balikó (Meggyesi, Zsiborás).
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Ipacs – Borbély Á., Harsányi, Perevuznik, Böndi – Zvara, Horváth B. – Ekker, Pintér N., Bíró D. – Mayer M. II. félidő: Ipacs (Horváth F., a 60. percben) – Országh, Heil, Lassz, Perevuznik – Pintér M., Grabarics – Zólyomi, Kálmán Sz., Varga A. – Kovács L. Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Majosi SE I. félidő: Mikler – Széles, Ignácz, Pál A., Petrovics – Orsós T., Keczel igazítás i, Simó, Hock – Ulrich, Pál M. II. félidő: Genczler – Varga B., Polics, Leoneczki, Szekér – Rituper, Kovács L., Jerkovics, Petrovics (Ulrich, a 80. percben), Basics (Hock, a 80. percben) – Sajnovics. Vezetőedző: Kardos Ernő.
Gólszerzők: Pintér N. (a 9. percben), Horváth B. (a 35. percben), Bíró D. (a 41. percben).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában