Érmes célok

2022.07.01. 19:23

Világbajnokokkal erősített a kaposvári tekecsapat

Kovács Gábor (négyszeres világbajnok), Botházy Péter (kétszeres vb-győztes), Brancsek János (kétszeres világkupa-győztes, világbajnoki ezüst- és bronzérmes), valamint a májusi ifjúsági világbajnokság legjobb magyar játékosa, Juhász Bence is a férfiteke szuperligában szereplő Investment Közutasok Kaposvári TK csapatában folytatja pályafutását, erről tartottak sajtótájékoztatót pénteken délután a kaposvári tekecsarnokban.

Molnár Gábor

– Komoly erősítésekbe kezdtünk, s nagy célokat tűztünk ki magunk elé – mondta Wagner Mihály, az Investment Közutasok Kaposvári TK elnökségi tagja. – Ezért négy meghatározó játékost igazoltunk, amiért köszönetet szeretnék mondani a támogatóinknak, illetve Kaposvárnak is. Az új cél a bajnoki harmadik hely elérése, mellyel kiléphetünk a nemzetközi kupaporondra is.

– Kaposvár azt szeretné, hogy minél többen sportoljanak és 2030-ra az ország egyik legegészségesebb városa legyen a somogyi megyeszékhely – fogalmazott Dér Tamás alpolgármester. – Mindegy, hogy mit, az a lényeg, hogy sportoljunk hetente legalább háromszor 50-60 percet. A teke egy nagyon nehéz sportág, mely komoly fizikai állóképességet igényel, s emellett észjáték is. Bízom benne, hogy az edzéseken kívül is sokan járnak majd le a tekecsarnokba mozogni.

– Körülbelül két évvel ezelőtt ugyanitt ültünk letargikus hangulatban, mert arról volt szó, hogy a kaposvári tekesport válsághelyzetbe került, mert a pálya nem alkalmas a szuperligára  – elevenítette fel Wagner Ernő, az Investment Kft. ügyvezető tulajdonosa. – A cégünk jó néhány év eltelte után hazatért Kaposvárra, s rengeteg feladatot valósított meg, ezért úgy gondoltuk, hogy tartozunk a városnak és a kaposváriaknak annyival, hogy ezt a kilátástalan helyzetet megváltoztassuk. Szerencsére Győrben volt egy pálya, melyet nem használnak, s megvásároltuk. Sikerült kiharcolni az élvonalban maradást, amiért nagy köszönet jár a csapatnak, de egy szponzornak más dolga is van és arra jutottunk, ebben az elsőligás sportban nagy eredményt lehet elérni. S most ez a nemes cél úgy tűnik, realizálódik. A lelkem mélyén abban bízom, hogy itt egy bajnokcsapat készülődik.

Ezután mind a négy játékos röviden bemutatkozott.

Kovács Gábor: – A Ferencvárosból érkeztem, s nagyon örültem a lehetőségnek, mert közel 20 éve Zalaegerszeg és Szeged felváltva verseng a bajnoki címért. Remélem sikerül egy kis borsot törni az orruk alá.

Botházy Péter: – A fél családom kaposvári, s itt született meg a kislányom is. Nagyon bízom benne, hogy meg tudjuk tréfálni a nagy csapatokat, s ehhez az alapokat letette most a vezetőség.

Brancsek János: – Európa egyik maghatározó csapatából, a Szegedből érkeztem Kaposvárra. Abban reménykedem, hogy az idén összejön a bronzérem, de később már egyre feljebb szeretnék lépni a dobogón, így akár a bajnoki aranyérem is.

Juhász Bence: – Bátonyterenyéről igazoltam a Fradiba, ahol két esztendőt töltöttem. Aztán jött a kaposvári lehetőség, s úgy éreztem, nagyon jó dobbantó lehet nagyobb nevekkel egy nagyon célért játszani. Bízom a csapatban és a jó szereplésben is.

Wagner Mihály bejelentette, két csapatot indítanak, egyet a szuperligában, egyet pedig az NB II.-ben, aki a másodosztályban jó teljesítményt nyújt, akkor eggyel feljebb is szerepelhet, s ebben a szövetség is partner volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában