Kometa Kaposvári KK

2022.08.16. 11:19

Öt fiatal a felnőttcsapat keretében

Paár Márk, Hajduk Attila Dominik, Antalics Dániel, Halmai Dániel és Szőke Bálint is a Kometa Kaposvári KK felnőtcsapatával készül.

Fotó: Lang Róbert

Nagy hangsúlyt fektet a fiatalok képzésére, csapatba építésére és megtartására vezetőedzőnk, Ivan Rudez, a férfikosárlabda NB I./A csoportjának rajtjára készülő Kaposvári KK új vezetőedzője. Ezt a mester már a bemutatkozó sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta, s hogy komolyan gondolja a jövő építését, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy öt fiatal tehetség is a felnőttekkel készülhet. Nagy megtiszteltetés és ugyanakkor kiugrási lehetőség is ez számukra, hiszen ott állnak az élvonal kapujában. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a horvát szakember minden lehetőséget meg fog adni az ifjú tehetségeknek a bizonyításra.

Forrás: Lang Robert Kaposvar

Puska Bence immáron kiöregedett az u20-as csapatból, így ő már csak a felnőttcsapat tagjaként kosárlabdázik az idényben, nem úgy, mint Paár Márk, aki megkapta élete első profi szerződését, mely hosszú távra szól, a Kometa Kaposvári KK-tól, ám egyúttal az U20-as együttes is számíthat még a játékára.

A fiatalok közül a rangidős a maga húsz esztendejével Hajduk Attila lesz, aki a tavalyi szezon után lesz ismét tagja a felnőttkeretnek, s ő is profi megállapodást kötött az élvonalra hangoló Kometa Kaposvári KK-val. Két U18-as válogatott játékos is együtt edz majd az A-csoportos csapattal: az elmúlt évben már az NBI/A-csoportban Antalics Dániel is bemutatkozott, a tizenhetedik születésnapját októberben betöltő 203 cm magas játékos megtartása komoly fegyvertény volt a klub számára. Mellette a tizennyolc esztendős Halmai Dánielre is érdemes lesz figyelni, az irányító az utánpótlás válogatottban is letette a névjegyét a nyár folyamán.

 A bedobó poszton bevethető kosárlabdázó számára betegség miatt nagyon nehéz volt a mögöttünk hagyott szezon, ám hamarosan újra száz százalékosan tud készülni.

A Koemta Kaposvári KK jelenlegi játékoskerete: Krnjajszki Borisz, Hendlein Roland, Bogdán Benedek, Csorvási Milán, Puska Bence, Paár Márk, Tomislav Gabric (horvát), Sebastian Aris (dán), Michael Hughes (amerikai), Hajduk Attila, Antalics Dániel, Halmai Dániel, Szőke Bálint. Vezetőedző: Ivan Rudez (horvát). Edzők: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában