Kézilabda

2022.08.10. 13:03

Vereséget szenvedett a Siófok az edzőmeccsen

A Motherson Mosonmagyaróvári KC csapatát fogadta a Siófok KC, ahol a szoros első játékrész után a vendégek a második félidő alapján jobbnak bizonyultak.

Trancsik Zsanett

Fotós: NemA

Az első félidő első tíz percében kivétel nélkül csak a szélről volt eredményes a Siófok KC együttese. A folytatásban azonban főként Dejana Milosavljevic révén már középről is jöttek a gólok. A tizenhetedik percben 6–5-ös állásnál már mindkét vezetőedző túl volt egy-egy időkérésen. Az első játékrész koncentrált és eredményes játékát azonban a félidő hajrájára nem tudták átmenteni a siófokiak. Hiába vezettek három góllal is, az utolsó perceket 0–4-re nyerték a vendégek, akik így fordítottak és egygólos előnnyel vonulhattak el a szünetre.

A második félidőben a fordulás után még egyenlítettek a balatoniak, 16–16 után azonban már nem tudták tartani a lépést az ellenféllel. A negyvenkettedik percben 17–20-as állásnál Uros Bregar, a Siófok KC mestere kért időt, de a vendégek lendületét nem lehetett megtörni. Tóth Eszter mellett Albek Anna is sok kellemetlenséget okozott a siófoki kapusok számára. A hajrá egyértelműen az MMKC-nak sikerült jobban, akik végül nyolcgólos különbséggel kerekedtek felül az SKC-n a felkészülési mérkőzésen.

Felkészülési 2. mérkőzés

Siófok KC–Mosonmagyaróvári KC 25–33 (14–15)

Kiss Szilárd Sportcsarnok, Siófok. Vezette: Dáné, Marton.

Siófok KC: Rajcic, Herczeg (kapusok), Puhalák (1), Janjusevic (3), Debreczeni-Klivinyi (1), N'Diaye (1), Milosavljevic (5), Such (2), Wald (4), Kojic (3), Kiss (2), Kajdon (-), Juhász (2), Török (-), Sirián (1), Abdourakman (-). Edző: Uros Bregar.

Mosonmagyaróvári KC: Szemerey, Mistina (kapusok), Strannig (-), Tóth N. (3), Albek (7), Ivancok (3), Mihály (-), Pásztor (3), Tóth E. (6), Asanin (-), Sztankovics (1), Faragó (2), Bardi (1), Hajtai (-), Csire (3), Kovács (4). Edző: Gyurka János.
Kiállítások: 4, illetve a 2. percben.
Hétméteresek: 3/1, illetve 6/2.

A következő összecsapás augusztus tizenkettedikén lesz az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában