Helyi sport

2022.10.14. 12:32

Matinéval folytatja a Rákóczi FC

Vasárnap 11 órakor szólítják majd pályára Zalaegerszegen a Kaposvári Rákóczi FC játékosait a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának 13. játéknapján.

Fotó: Lang Róbert

Korai indulás vár a Kaposvári Rákóczi FC csapatára, amely vasárnap 11 órakor lép majd pályára a ZTE FC második csapatának vendégeként. A közel kétórás útnak a somogyiak egy vereséggel indulnak, de ezen a találkozón szeretnének javítani a mérlegükön. Erre pedig minden esélyük adott, hiszen a tabella 16. helyén álló zalai fiatalok öt mérkőzés óta nyeretlenek, s eddig is csupán egyetlen egy hazai mérkőzésüket tudták megnyerni.

– Az ellenfél formájától függetlenül nekünk csak a saját játékunkkal kell foglalkoznunk – hangsúlyozta Grabarics Máté, a Kaposvári Rákóczi FC középpályása. – Ebben az osztályban bárki ellen játszunk, szeretnénk győzni, és így is kell fellépnünk. Személy szerint győzelmet várok a következő mérkőzéstől.

A kilencedik pozíciót elfoglaló Rákóczi az előző körben egy ötgólos meccsen kapott ki az ETO Akadémia ellen, ráadásul hazai pályán, így nem tudta folytatni a Tatabányán elkezdett pontgyűjtési sorozatot. A vereség bár mindig fájó, de ebből is lehet tanulni.

– Úgy vélem, hogy ebben az osztályban minden ellenfélre rá kell erőltetnünk az akaratunkat, sokkal szervezettebben és kezdeményezőbben kell futballoznunk, nem szabad hagyunk, hogy az ellenfél a saját játékát játssza, s ennek eredményre kell vezetnie – tette hozzá Grabarics Máté. – Ezzel a céllal lépünk pályára Zalaegerszegen is.

A Kaposvári Rákóczi FC ebben az idényben egyszer már találkozott a zalaegerszegiekkel, igaz akkor az első csapatukkal. A MOL Magyar Kupa harmadik körében az élvonalban érdekelt rivális jutott tovább, de somogyiak igencsak megnehezítették a dolgukat. Vasárnap pedig ugyanezt tennék Grabarics Mátéék, s elhoznák a három pontot a ZTE II. otthonából. Ez legutóbb, még az előző idényben sikerül is neki, bár zalaiak kerültek előnybe, de ezt követően kinyílt az olló. A második félidőben ugyanis bedarálta a hazaiakat a Rákóczi, amely végül Pintér Norbert duplájának, illetve Kondor Kristóf és Bíró Dominik egy-egy góljának köszönhetően magabiztos, négy-egye sikert aratott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában