Kézilabda

2022.12.04. 14:17

Győzelemmel ért véget az utolsó hazai bajnoki Csurgón

Mit minden mérkőzésre, erre is nagy igyekezettel készült a somogyi alakulat hiszen az utolsó hazai bajnokin mindenképpen a győzelem volt az elfogadható cél.

Huszár Hajnalka

Korábbi fotó!

Fotó: Szabados Árpád

A találkozón kiválóan védő Holló védésével indult a találkozó, az első gólt azonban – büntetőből – Potisk dobta

A kezdetben fej-fej mellett haladt a két csapat, de a hazai gárda egyre jobban belemelegedett és gyönyörű lerohanásokkal állva hagyta a gyöngyösieket. A vendégek sorra hibáztak, közel nyolc percig nem tudtak betalálni, miközben a csurgóiak sorra bevették Tomics kapuját.

A lendület olyan sokáig tartott, hogy nagyon hamar nyolc gól lett a hazai előny. Szeitl Erik találatával.

Bár sokáig hiba nélkül játszott a Csurgó a félidő végén lendületet vett a Gyöngyös és három találatával javított az eredményén.

A második játékrész nem úgy alakult, ahogy elképzelte a Baranyai Norbert csapata. Gábor góljára hárommal válaszoltak a vendégek , majd Krsmancic hetest rontott. Ekkor Füstös védése volt az ami átlendítette holtponton a csapatot. Innen nem volt megállás, hiszen háromszor is bevette a csurgó a gyöngyösi kaput, a hat gólos előny biztosnak tűnt. A Gyöngyös profizmusát tükrözte, hogy ekkor sem adták fel a küzdelmet Lakosy vezérletével ismét visszajöttek a meccsbe.

A végjátékban nagy volt a taktikai csata a két együttes között, de Holló védései, Gebhard góljai tartották a hat gólos előnyt.

A végén még kozmetikázni tudott a Gyöngyös, szerencsére azonban ez már nem befolyásolta a hazai győzelmet, így biztosan tartották otthon a két bajnoki pontot.

MESTERMÉRLEG Baranyai Norbert: – Örülök, hogy sikerült az utolsó hazai mérkőzésünket győzelemmel zárni és szépen elköszönni a szurkolóinktól. Az első félidőben sok lerohanásból szerzett gólunk volt, egy kicsit

kiengedtünk és elkezdett felzárkózni a Gyöngyös. Helyén volt a csapat szíve, sikerült újra összpontosítani és kézben tartani a mérkőzést, így megérdemelten győztünk egy nagyon jó csapat ellen. Még két mérkőzés áll előttünk és azokon is szeretnénk tisztességgel helytállni Bíró Balázs: – Szerettünk volna meglepetést szerezni, de ez volt a realitás. Az első félidőben követtünk el olyan technikai hibákat amiből egy ilyen rutinos csapat vissza tudott vágni. Mint minden mérkőzés, ez a találkozó is nagyon tanulságos volt, így bízom benne, hogy hasznunkra fog válni és építkezni tudunk belőle.

CSURGÓI KK 30 HE-DO B. Braun Gyöngyös 27 (17-12)

CSURGÓ: HOLLÓ – GEBHARDT 5, KRSZMANCSICS 6 (4), Gábor 4 Rotim 1, BORSOS 3, Spruk 3.

Csere: Füstös Á.(kapus), Tóth Á. , KRECIC 6 Markez 1, Szeitl L., Szeitl E.1, Skol, Vasvári , Edző: Baranyai Norbert

Gyöngyösi KK: TOMICS – Gábori 2, SCHäFFER 4, Potisk 2 (1), Hegedűs M., Halász 2,VARSANDÁN M 4 (1). Csere: Gyánti (kapus), LAKOSY 9, Bura 1, Schmid 1, Gráf 1. Nkousa, GERDÁN, Jóga, Menyhárt 1,

Edző: Bíró Balázs

Csurgó, 700néző. V: Fekete Tamás- Tóth Dávid.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 18. p.: 13–7. 24. p.: 15-9. 27.p.: 17–9. 35. p.: 18–15. 41.p.: 22–17. 46 p.: 25–21. 52. p.: 27–22. 56. p.: 29–25.

Kiállítások: 14, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában