2022.12.24. 09:00
Nehéz volt az út Tokióig, de már Párizsra készül Halmai Petra
A nagy álomról, az olimpiai szereplésről, az amerikai karácsonyokról és a kaposvári életéről is beszélgettünk a kiváló úszóval, Halmai Petrával, aki a somogyi megyeszékhelyen készül 2024-es párizsi ötkarikás játékokra.
Fotó: Lang Róbert
– Mi kerül szenteste az ünnepi asztalra?
– Csirke biztos – vágta rá azonnal Halmai Petra. – Nagyon szeretem a rántott sajtot, ez a kedvencem, de mivel kicsit laktózérzékeny vagyok, így már óvatosan eszem. Anyukám mindig szokott csinálni, kis csillagokkal díszíti ki, vagy karácsonyfaformára vágja. A családban mindenkinek megvan a kedvenc sütije, azokat közösen elkészítjük, próbálunk egészségesen étkezni, de ilyenkor kicsit lazábbak a szabályok.
– Öt évet töltött Amerikában, mindig haza tudott jönni az ünnepre?
– Ez attól függött, mikor rendezték a magyar bajnokságokat, az öt esztendő alatt talán egyszer fordult elő, hogy itthon töltöttem a karácsonyt, amikor decemberben volt a hazai ob, akkor tudtam a családommal tölteni pár napot. Az Egyesült Államokban december 19-től van szünet és január elsején reggel hatkor már edzésre kell menni. Kint az edzőtársak mindig meg szoktak hívni magukhoz, volt, hogy New Yorkban, vagy éppen a floridai Jacksonville-ben karácsonyoztam, azaz sohasem voltam egyedül.
– Szoktak egymásnak ajándékot venni?
– Az itthoni jól bevett szokást alkalmaztunk kint is: kihúztuk egymás nevét és a nagy napon az edzőnk – akinek a felesége szokott ilyenkor főzni – házában átadtuk egymásnak az ajándékokat.
– Térjünk át az úszásra, mely az eddigi nyilatkozatai alapján, szinte az életét jelenti.
– Elég hiperaktív voltam és vagyok még most is, ezért hároméves koromban már elkezdtem aerobikozni, táncolni és balettozni; szinte mindent kipróbáltam. A szüleim először csak azt akarták, tanuljak meg úszni is, ezért levittek a dombóvári uszodába, ahol jó volt a közösség, szerettem az edzőmet, és aztán ott ragadtam. Ráadásul imádom a vizet, még kisbabakoromban, amikor a szüleim fürdettek, állandóan a víz alá akartam merülni. Később elkezdtünk versenyekre járni, s jöttek a sikerélmények, ami pluszmotivációt adott.
– Mit adott önnek az úszás?
– Mindent, hiszen a sport sok mindenre megtanít, főleg kitartásra nevel. S ezt a civil életben is jól lehet kamatoztatni, hiszen ha van egy álmod, amit el akarsz érni, akkor azért mindent meg kell tenned és sohasem szabad feladni. Még idesorolhatjuk az időbeosztást, a csapatszellemet és a felelősségvállalást is. Lehet, kicsit furán hangzik, de van különbség a sportoló és a nem sportoló emberek között, ez látszott az egyetemen az iskolatársaim között is. Ha például csak egy kicsi hiányzott a jobb jegyhez, akkor addig gyakoroltam, amíg össze nem jött, míg a többiek beérték a gyengébb értékeléssel is.
– Hogyan jött a képbe Kaposvár?
– Kettőezer-tizenhétben, pont amikor kimentem Amerikába, akkor igazoltam a Kaposvári Sportközpont és Sportiskolához, előtte székesfehérvári színekben versenyeztem. Virovecz Richárd (aki szintén Dombóvárról érkezett és a Kasi vezetőedzője – a szerk.) keresett meg, mert tudta, hogy kiköltözök az USA-ba. Előtte több egyesületnél is kopogtattam, ám a válasz az volt, ha kimegyek, akkor nem lesz belőlem semmi. S ekkor jött Ricsi hívása, s azt érzetem, bízik bennem, s ez nagyon fontos volt.
– Nem csak itthon, az amerikai egyetemi bajnokságban is rendre helyt kellett állnia.
– Kicsit nehéz volt és igazából kaptam is néha hideget, meleget, ha nem úgy teljesítettem, ahogy azt elvárták. Persze érthető, hogy kint az egyetemi pontvadászat és a National Commission for Women volt a legfontosabb, míg Magyarországon a az ob és a kvalifikációs viadalok. Az NCAA-n azért bent voltam szinte mindig a top tízben, pedig azon a sorozaton az összes amerikai egyetem képviseltette magát.
– Nem sokkal ezelőtt derült ki, hogy a 2024-es párizsi olimpiára is nálunk készül fel. Ennyire jó az együttműködés.
– A tanulmányaim alatt is hazajöttem az országos bajnokságokra, közben lediplomáztam a Florida Gulf Coast Universityn és elvégeztem egy mesterképzést is, ami után lejárt a tanulói vízumom. A jövőmet kint tervezem, de Szita Károly polgármesterrel is leültem egyeztetni a „hogyantovább”-ról, s a Kasinak és a városnak is megvan a lehetősége ahhoz, hogy tovább tudjak fejlődni. Ezért úgy döntöttem, 2024-ig itt maradok.
– Ugorjunk kicsit vissza az időben, 2020 decemberében Kaposváron rendezték a felnőtt ob-t, ahol Halmai Petra szintet úszott a tokiói olimpiára, s végül be is került az ötkarikás csapatba. Le lehet írni azt, amit akkor érzett.
– Ne is mondja, igazából még mindig kiráz tőle a hideg és mindjárt elsírom magam. Őszintén szólva, nem emlékszem arra az úszásra, kikapcsolt az agyam, csak a feladatra koncentráltam és száz százalékig bíztam magamban. Tudtam, hogy jó volt a felkészülés, ráadásul teher nélkül tempózhattam, aztán összejött a kiváló időeredmény. Hatalmas örömhír volt, hogy utazhatok Tokióba, mert az utolsó pillanatig izgulnom kellett, hiszen „csak” a B-szintet teljesítettem és a pandémia miatt egyéni számban nem is tudtam elindulni, s így kerültem a 4 x 100 méteres mixváltóba. Már túl voltunk a ruhapróbán, a fotózáson, ám még mindig nem volt biztos a részvételem, aztán eljött a nagy nap, de még mindig nem tudom felfogni, hogy olimpikonnak mondhatom magam.
– A mögöttünk hagyott időszakban aztán jött egy hullámvölgy, aminek döntően lelki okai voltak.
– Próbáltam egyedül orvosolni a vélt, vagy éppen valós problémákat, aminek súlyos depresszió lett a vége. A megoldáshoz kellettek a barátok, a család és az edzőm is, akik mindenben támogattak. Túl sokat vártam magamtól, mert úgy gondoltam, olimpikonként nem úszhatok rosszat, nem engedtem meg magamnak a hibázást. Az élsportoló is ember, nem robot, ugyanúgy érzünk, élnünk, mint bárki más, és bizony a kudarc is benne van a pakliban és ezt kell fogadni. Sokat kell erről beszélni, miután felszólaltam, sokan bátorítottak, segítettek, igazából a külvilág nem sokat érzéklet a helyzetemből, hiszen a közösségi médiában csak mosolygós képek jelentek meg rólam, de belül valami nagyon fájt. Szerencsére már jól tudom kezelni a helyzetet és sikerült kijönnöm a hullámvölgyből, de vannak dolgok, melyeken dolgozom kell. Azt javaslom mindenkinek, aki ilyen szituációba kerül, beszéljen róla, s kérjen segítséget.
– Gondolom az sem tett jót, hogy hiába ért el kiváló eredményeket az uszodában, nem a teljesítményétől, inkább a fürdőruhás képeitől volt „hangos” az Interneten?
– Persze, jó érzés, ha csinosnak tartanak, de nem ezért kelek fel reggel öt órakor, s dolgozok rengeteget. Ezért szeretném, ha többen tudnák azt, honnan indultam és hová jutottam, azaz egy kisvárosból, Dombóvárról egészen Tokióig. Pláne úgy, hogy rajtam kívül eleinte senki sem hitt az olimpiai álmomban. Sokszor megkaptam, hogy belőlem sohasem lesz mellúszó, ahogy profi sportoló sem, mert kövér vagyok és nőies az alkatom. Folyamatosan jöttek a negatív kritikák, de meg tudtam mutatni, akár a fiataloknak is, hogy nem szabad feladni. Még akkor sem, ha jön egy mélypont, mely nálam öt éven át tartott, hiszen 2021-ig nem indultan világ- és nemzetközi versenyeken.
– Sokan csak a sikert, a csillogást látják, a kemény munkát nem.
– Egy kívülállónak mindig csak az a fontos, hogy nyersz vagy veszítesz. Azt nem nézik, miért. Hogy éppen a napokban veszítetted el az egyik szerettedet, sérüléssel bajlódsz vagy gyötör a depresszió. A szezon az úszóknál szeptembertől augusztus elejéig tart, azaz tizenegy hónapnyi kőkemény munka. Nálam ez hét éven át tizenkettőig tartott, azért, hogy meglegyen az olimpia. De már megtanultam, fontos a pihenés. A napjaim reggel öt órakor kezdődnek, hattól nyolcig edzés, utána jön egy kis pihenő, majd délután kettőtől háromig kondi, ötig medence. Itt nincs vége, hiszen ott van a terápia a regeneráció, és a masszázs.
– Ahogy már említette, a 2024-es olimpia a cél, milyen állomásokon kell átkelnie addig?
– Virovecz Richárddal felírtuk a célokat, az első a nyári világbajnokság, mely Japánban lesz, de addig is feljegyeztük azt, milyen időeredményeket kell szakaszosan elérnem. Legutóbb Sopronban voltam, előtte a kaposvári rövidpályás úszó ob-n – ezek sikerülhettek volna kicsit jobban is, hiszen százon pár tizeddel elmaradtam, de azt gondolom, nem lesz lehetetlen elérni a kitűzött célokat. Sok minden függ a Magyar Úszó Szövetség döntésétől, kiket visznek ki, hiszen nem olcsó eljutni a felkelő nap országába. Aztán jönnek sorjában a kvalifikációs megméretések is.
– Mindemellett marad ideje pihenésre?
– Úgy próbálom alakítani a programomat, hogy mindig elfoglalt legyek, ezért most online végzem a sportpszichológiát. Sokat vagyok a húgommal, Halmai Blankával, aki a legjobb barátnőm. Van egy kisebb társaság, úszókkal, vízilabdázókkal, kosárlabdázókkal, akikkel próbálunk néha-néha kikapcsolódni.
– Ha már a családról esett szó, elég sportosak.
– Az unokaöcsém, Halmai Dániel a Kometa Kaposvári KK élvonalbeli kosárlabdacsapatában játszik, ahogy Szőke Bálint is, aki szintén unokatesóm, a húgom, Halmai Blanka pedig kiváló úszó.
Az ajtóban érte az amerikai lehetőség
– Kettőezer-tizenhétben indultunk a rövidpályás magyar bajnokságra, s éppen már az ajtóban álltam, amikor Idahóból írt egy edző, érdekelne-e az amerikai lehetőség. Mivel verseny volt, kicsit félretettem, aztán az összes mellúszószámból kizártak, na ott lett elegem, s elgondolkoztam azon, tényleg jól jönne egy kis változás. Elkezdtem foglalkozni az Easy Go to USA-programmal, ahol nagyon segítőkészek voltak. Jó egyetemektől kaptam lehetőséget, de a főszempont az volt, miként áll hozzám az edző, mennyire hisz bennem. Dave Rollins személyében olyan szakembert találtam a Florida Gulf Coast Universityn, aki nagy bizalommal fordult felém. Még annyit hozzátennék, amikor kimentem, egyáltalán nem beszéltem angolul.
Halmai Petra pszichológia szakon végzett az egyetemen, jelenleg a sportpszichológiát online végzi.
