Röplabda

2023.01.26. 07:00

Magyarország társházigazdája lesz az U19-es leány röplabda-világbajnokság

Hatalmas sportdiplomáciai siker: Magyarország rendezheti Horvátországgal közösen az augusztusi U19-es leány röplabda-világbajnokságot.

Trancsik Zsanett

Fotó: Dodó Ferenc

Újabb nagy röplabdás sportesemény várható az évben, az idei U19-es leány világbajnokság megrendezését érdemelte ki Magyarország. Hazánk a horvátokkal közösen ad otthont a huszonnégy csapatos viadalnak, amelyen mindkét társházigazda korosztályos válogatottja automatikus résztvevő. A nemzetközi szövetség (FIVB) számára jó ajánlólevél volt, hogy az MRSZ a felnőtt és az utánpótlás tornákat, illetve egyéb kiemelt eseményeket is magas színvonalon bonyolított le. A rendezés elnyerése sporttörténelmi jelentőséggel bír, ugyanis ez lesz az első magyarországi röplabda-világbajnokság.

Augusztus 1 és 11 között a világ legjobb 2005-ös és 2006-os születésű röplabdázó lányait látja vendégül Magyarország és Horvátország. A magyar korosztályos csapat már többször is bizonyította rátermettségét, hiszen Kőnig Gábor irányításával 2022-ben tizedik lett az U17-es, 2021-ben pedig hetedik az ugyancsak hazai rendezésű U16-os Európa-bajnokságon. A horvát helyszín Eszék városa lesz majd, míg hazánkban napokon belül véglegesítik, hogy melyik város adhat otthont a tornának.

Emellett idén nyáron, július 11 és 22 között még egy világversenyt rendez a Magyar Röplabda Szövetség, mégpedig az U17-es leány Európa-bajnokságot, azt pedig Szerbiával közösen, amelynek Békéscsaba lesz a társházigazdája. Az MRSZ az elmúlt években számos nemzetközi tornát bonyolított le sikeresen: a már említett 2021-es nyíregyházi U16-os Eb mellett 2019-ben a felnőtt női Európa-bajnokságot, 2018-ban a női Európa Liga-döntőt Budapesten, 2017-ben a fiú U19-es, 2016-ban pedig a leány U19-es Európa-bajnokságot Győrben, most viszont először rendezhet FIVB-világversenyt.

– Ez az esemény is illeszkedik a Sportért Felelős Államtitkárság koncepciójába, amely az utánpótlás sport fejlesztését hangsúlyozza – emelte ki Kersch Ferenc, az MRSZ elnöke. – A Magyar Röplabda Szövetség 2021-ben elfogadott tizenkét éves stratégiájának egyik alappillére a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózás és az utánpótlás válogatottjaink minél magasabb szintű versenyeztetése. Magyarország még soha nem rendezett semmilyen korosztályban röplabda világbajnokságot, így hatalmas sportdiplomáciai eredmény, ugyanakkor felelősség is az FIVB által támasztott követelményeknek való megfelelés.

– Hónapok óta tart már az egyeztetés, amely a horvát fél kezdeményezésére indult el, és az ő kérésükre kapcsolódtunk bele a partnerségbe – mondta Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára. – A horvát szövetség több FIVB-rendezvényt is tartott már, így számítunk a tapasztalataikra, persze, a megfelelő rendezői rutin már a mi oldalunkon is megvan, amit az elmúlt években bizonyítottunk is. Feladat lesz bőven, ugyanis most már nem húsz, hanem huszonnégy csapattal rendezik a világbajnokságot, sok mérkőzéssel, csoportkörrel, egyenes kieséses szakasszal, helyosztókkal. A torna menetrendje február végére válik véglegessé, míg a magyarországi helyszínnel kapcsolatban a következő napokban adunk tájékoztatást.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában