Kosárlabda

2023.01.14. 10:47

Pakson lép pályára a Kometa Kaposvári KK

Szombaton 18 órától az Atomerőmű SE együttese ellen lépünk pályára a férfikosárlabda NB I./A 16. fordulójában.

Molnár Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

A két együttes párharcara nagy múltra tekint vissza, elég csak a felek bajnoki döntőire gondolni, melyekből a somogyiak jöttek ki győztesen, előbb 2000/2001-es, majd a 2003/2004-es szezonban. Az első aranyérem során a Magyar Kupa fináléjában is összefutottak a tolnaiakkal, ráadásul hazai pályán, akkor azonban a vendégek örülhettek. Azaz találkozzanak bármikor is az ASE-val, már csak a történelem miatt is, mindig rangadót játszanak egymással. Ezúttal a bajnokság 16. fordulójának keretében látogat a Kometa Paksra, az odavágón, még a Kaposvár Arénában, egy a végletekig kiélezett meccsen győzték le Csirke Ferenc társulatát, mely minden bizonnyal vissza akar vágni a somogyi megyeszékhelyen elszenvedett fiaskóért.

A héten új játékossal bővült a játékoskeretük, De'Sean Parsons személyében négyes poszton bevethető kosárlabdázót igazoltak a kaposváriak. Sajnos azonban csak nagy késéssel érkezett meg az izraeli szövetségtől az amerikai sportoló játékengedélye, így nem léphet pályára az ASE elleni találkozón, ahogy a sérüléssel bajlódó Krnjajski Borisz sem. Jó hír viszont, hogy Hendlein Roland ott lehet a többiekkel és Bogdán Benedek is meggyógyult, ezért rá is számíthat az Ivan Rudez edző vezette szakmai stáb.

– A Falco-meccs után kielemeztük a hibáinkat, mire kell jobban odafigyelnünk a következő találkozókon – mondta Puska Bence, a Kometa Kaposvári KK játékosa. – Utána  elkezdtük a felkészülést az ASE elleni ütközetre. Kettő-három játékosukra kell külön ügyelnünk, egyikük, az amerikai irányító, aki a csapat motorja, illetve Eilingsfeld Jánosra; őket kell megállítanunk, lelassítanunk.

A Szombathely ellen az első félidőben kiválóan teljesítettek a kaposváriak, a folytatásban azonban, főleg a hazaiak szűk rotációja miatt, elhúztak a vendégek.

– Sajnos nem jött össze bravúr, pedig az első húsz percben nagyon jól játszottunk – tette hozzá Puska Bence. – A harmadik negyedben a védekezésünk és a támadásunk sem volt rendben, onnantól pedig, pláne a vasiak ellen, már nehéz visszajönni a meccsbe. Most már más lesz helyzet, hiszen Hendlein Roland felépült, Bogdán Benedek pedig meggyógyult, így rájuk is számíthat a szakmai stáb.

Paksra hagyományosan sokan kísérik el a kaposvári együttest.

– Akárhová tartanak velünk, mindenhol hazai pályát tudnak teremteni, s ez sokat jelent nekünk, nagyon hálásak vagyunk ezért – hangsúlyozta. – Persze, azért, hogy sok néző legyen hazai pályán, illetve idegenbe is elutazzanak velünk, azért nekünk is tennünk kell.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában