Kézilabda

2023.02.05. 17:47

Norvégiában is nyerni tudott a Siófok

A Siófok KC 32-29-re nyert a norvég Molde Elite otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában vasárnap.

MTI

A hazaiak egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen. A vendégek keretéből Lakatos Rita, Lapos Laura és Török Lilly hiányzott.

Kajdon Blanka irányításával jól kezdett a Siófok és 3-0-ra ellépett, de a védekezése nem volt megfelelő, így a kilencedik percben - az Európa-bajnok Thale Rushfeldt Deila vezérletével - egyenlítettek a norvégok (6-6). A vezetést azonban nem tudták átvenni, mivel a magyar csapat védekezése hatékonyabbá vált, így a 22. percben már 14-9-es előnyben volt. A folytatásban is pontosabban kézilabdázott a Siófok: eredményesen támadott, védekezésben pedig meg tudta akadályozni a Molde gyors akcióit, és a szünetben hat találattal vezetett.

A második felvonást sorozatban négy góllal kezdték a norvégok, de Uros Bregar vezetőedző időkérése után ismét pontosabb vált a magyar együttes játéka, és egy 5-1-es szériával megint ellépett (25-19). Ezzel még nem dőlt el a meccs, mivel továbbra is hullámzó volt a játék és az eredmény alakulása is. A vendégek újra hibákat követtek el, a Molde 28-25-re felzárkózott, a továbbiakban viszont felváltva estek a gólok, így a Siófok végül három találattal győzött.

Papp Nikoletta hét, Dejana Milosavljevic hat góllal, Marina Rajcic tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Thale Rushfeldt Deila hétszer talált be.

A három győzelemmel és egy vereséggel csoportja második helyén álló Siófok jövő szombaton a francia Besancont fogadja a második számú európai kupasorozat csoportkörében. A negyeddöntőbe az első két helyezett jut.

Eredmény, csoportkör, 4. forduló, A csoport:
Molde Elite (norvég)-Siófok KC 29-32 (14-20)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában