Úszás

2023.02.04. 17:32

Százak várták az év első úszóversenyét

Kétszáznál is több úszó ugrott medencébe szombaton a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola által rendezett IV. Kaposvár Kupa első állomásán.

Klein Péter

A negyedik évadhoz érkezett a Kaposvár Kupa, melynek első fordulóját szombaton rendezték meg a Csik Ferenc Versenyuszodában. A szervezők ezúttal is a régió sportolóit várták a versenyre, akik szép számmal érkeztek, hiszen tizenkét egyesületből – a városban készülő ukrán sportolókkal együtt – több mint kétszázan álltak rajtkőre.

– Sok tervünk van erre az évre, hazai és nemzetközi, valamit korosztályos és felnőtt szinten is – mondta Virovecz Richárd, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszó szakosztályának vezetőedzője. – Most még a felkészülés egy olyan állomásán vagyunk, amikor a lehető legtöbb versenyszámban próbálnak meg elindulni az úszók, edzés jelleggel. A negyedik alkalommal megrendezett Kaposvár Kupa pedig egy remek felmérő számukra, hiszen kétszáznál is többen érkeztek, jobbára a régióból. A célunk, hogy rendezésben és teljesítményben is kihozzuk a maximumot, úgy gondolom, ez ezúttal is sikerült.

– A téli szünetet követően másfél hétig a 25 méteres medencében készültünk, ez remek lehetőség volt a gyerekeknek arra, hogy újra belerázódjanak az edzésekbe, így zökkenőmentesen indult a felkészülésünk – tette hozzá a vezetőedző, aki még elmondta, hogy ebben az évben sem maradt el a sportiskolások remek hangulatú, sokakat megmozgató sítábora, s bízik benne, hogy ez a hagyomány a következőévekben sem szűnik meg.

Az év első kaposvári versenyén a szervezők öt távval, összesen tíz kategóriában várták az úszókat, akik már alig várták, hogy megméressék magukat a téli leállást követően.
– Jól telt a téli szünet, sokat pihentem, amiből erőt tudok meríteni a kőkemény felkészülésre – fogalmazott Kakuk Koppány Zéta, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola tehetsége. – Négy számban is indultam, a célom az volt, hogy az egyéni csúcsaimhoz közel kerülje.

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszója nagyszerű évet zárt, több korosztályos országos csúcsot is tart, de ebben az évben már a serdülők között kell bizonyítania.
– Szeretném megismételni ezeket az eredményeket egy korosztállyal feljebb is – tette hozzá Kakuk Koppány Zéta. – Az előző évi teljesítményemnek köszönhetően bekerültem a válogatottba, remélem az országot képviselve is jönnek majd a jó eredmények. Nemzetközi szinten a nyári EYOF-on (Európia Ifjúsági Olimpiai Fesztivál - a szerk.) szeretnék kiemelkedően úszni, míg itthon a felnőtt országos bajnokságon, ahol célba veszem a döntőket.

Vármegyénket négy egyesület képviselte a IV. Kaposvár Kupa első fordulójában. A kisebbeknél a marcali NivoMed Egyesület és a Kaposvári Úszó SE versenyzői értek el jó eredményeket, míg az idősebb korcsoportokban az 1.MCM-Diamant Adorján SE és a házigazda Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszói halmozták az érmeket.
– Két számban indultam, ötven gyorson és száz háton – mondta Hajnal Péter Barna, a Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE ifjú, 2014-es születésű úszója. – Előbbi a kedvenc számom, amiben szerettem volna megdönteni az egyéni csúcsomat, ez végül sikerült, hiszen egy másodperccel jobbat úsztam. Ez volt az év első versenyen számomra, amit rengeteg fog még követni.

A somogyi egyesületek dobogós eredményei
200 m vegyes. Férfi, 2006 és idősebb: 1. Kováts Alex (KASI), 3. Kardos Dániel (KASI). 2007-2008: 2- Sárközi Szabolcs (KASI), 3. Vince Marcell (Adorján). 2009-2010: 2. Németh Benedek (Adorján). 2011-2012: 1. Szabó Albert Zétény (Adorján), 2. Varga Bence (Adorján). Nők, 2007 és idősebb: 1. Halmai Petra (KASI), 2. Halmai Blanka (KASI). 2008-2009: 1. Király Flóra (KASI), 2. Pálca-Juhász Emese (KASI), 3. Detrich Luca (KASI). 2010-2011: 1. Gadányi Hédi (NivoMed), 3. Erős Karolina (NivoMed). 2012-2013: 2. Dömötör Zselyke (NivoMed), 3. Hajdu Alexandra (NivoMed). 2014: 1. Rózsa Rebeka (NivoMed).

100 m gyors. Férfi, 2006 és idősebb: 1. Kardos Dániel (KASI), 2. Kováts Alex (KASI). 2007-2008: 1. Kakuk Koppány Zéta (KASI). 2009-2010: 2. Roznik Patrik (KASI). 2011-2012: 2. Rudolf Dániel Sándor (KASI), 3. Detrich Viktor (NivoMed). Női, 2007 és idősebb: 1. Bakó Luca (KASI), 2. Farkas Boglárka (NivoMed). 2008-2009: 2. Király Flóra (KASI). 2010-2011: 2. Gulyás Fanni (KASI). 2012-2013: 1. Hajdu Alexandra (NivoMed), 3. Mihalics Hanna (Adorján).

50 m gyors. Férfi, 2012 és idősebb: 2. Bögözi Hunor (KASI). 2013: 1. Begovácz Péter (Adorján). 2014: 1. Hajnal Péter Barna (Adorján). 2015: 1. Nagy Adrián (KÚSE). 2016 és fiatalabb: 1. Sáfrán Péter (KÚSE). Női, 2013 és idősebb: 1. Csillag Héra (NivoMed), 2. Szegedi-Simon Zolna (NivoMed), 3. Dömötör Zselyke (NivoMed). 2014: 1. Rózsa Rebeka (NivoMed), 3. Cigoth Regina (NivoMed). 2015: 1. Antalicz Léna (KÚSE).

100 m mell. Férfi, 2006 és idősebb: 1. Kardos Dániel (KASI). 2007-2008: 1. Kakuk Koppány Zéta (KASI). 2009-2010: 2. Roznik Patrik (KASI). 2011-2012: 3. Detrich Viktro (NivoMed). Női, 2007 és idősebb: 1. Halmai Petra (KASI), 3. Halmai Blanka (KASI). 2008-2009: 1. Detrich Luca (KASI), 3. Király Flóra (KASI). 2010-2011: 2. Erős Karolina (NivoMed), 2. Gadányi Hédi (NivoMed). 2012-2013: 2. Szegedi-Simon Zolna (NivoMed).

50 m mell. Férfi, 2014: 1. Csordás Péter (KASI), 2. Teszler Olivér (KASI). Női, 2013 és idősebb: 3. Hotter Tamara (NivoMed). 2014: 2. Cigoth Regina (NivoMed), 3. Rózsa Rebeka (NivoMed).
400 m gyors. Férfi, 2006 és idősebb: 1. Lengyeltóti Bence (Adorján), 2. Kováts Alex (KASI), 3. Kardos Dániel (KASI). 2007-2008: 3. Vince Marcell (Adorján). 2011-2012: 1. Szabó Albert Zétény (Adorján), 2. Varga Bence (Adorján). Női, 2007 és idősebb: 1. Győrffy Lili Anna (Adorján), 2. Bakó Luca (KASI). 2008-2009: 1. Király Flóra (KASI), 2. Pálca-Juhász Emese (KASI), 3. Ötvös Korina (KASI). 2010-2011: 2. Juhász Anna (KASI). 2012-2013: 1. Hajdu Alexandra (NivoMed), 3. Erdélyi Emília (KASI).

100 m hát. Férfi, 2012 és idősebb: 2. Sárközi Szabolcs (KASI), 3. Ságvári Ádám Károly (KASI). 2013: 1. Antalicz Botond (Adorján), 2. Begovácz Péter (Adorján). 2014: 1. Hajnal Péter Barna (Adorján), 3. Csordás Péter (KASI). 2015: 1. Nagy Adrián (KÚSE). 2016 és fiatalabb: 1. Sáfrán Péter (KÚSE). Női, 2013 és fiatalabb: 2. Farkas Boglárka (NivoMed), 3. Ötvös Korina (KASI). 2014: 2. Cigoth Regina (NivoMed). 2015: 1. Antalicz Léna (KÚSE).

200 m hát. Férfi, 2006 és idősebb: 1. Kováts Alex (KASI). 2009-2010: 1. Kovács Gergő (Adorján), 2. Slemmer Robin (KASI), 3. Csapó Levente (Adorján). 2011-2012: 1. Detrich Viktor (NivoMed), 2. Begovácz Dániel (Adorján), 3. Szabó Zsombor (NivoMed). Női, 2007 és idősebb: 3. Bakó Luca (KASI). 2008-2009: 2. Király Flóra (KASI), 3. Detrich Luca (KASI). 2010-2011: 2. Gadányi Hédi (NivoMed), 3. Németh Alíz (NivoMed). 2012-2013: 3. Erdélyi Emília (KASI).

50 m pillangó. Férfi, 2012 és idősebb: 2. Kakuk Koppány Zéta (KASI). 2014: 2. Csordás Péter (KASI). Női, 2013 és idősebb: 2. Tiszperger Júlia (KASI), 3. Szegedi-Simon Zolna (KASI). 2014: 1. Rózsa Rebeka (NivoMed).

100 m pillangó. Férfi, 2006  és idősebb: 1. Kardos Dániel (KASI). 2. Kováts Alex (KASI). Női, 2007 és idősebb: 1. Halmai Petra (KASI), 2. Halmai Blanka (KASI). 2008-2009: 1. Király Flóra (KASI), 2. Detrich Luca (KASI). 2010-2011: 1. Bátori Csilla (KASI), 2. Erős Karolina (NivoMed), 3. Gulyás Fanni (KASI). 2012-2013: 1. Dömötör Zselyke (NivoMed).

1500 m gyors. Férfi, 2006 és idősebb: 1. Kováts Alex (KASI). 2007-2008: 1. Sárközi Szabolcs (KASI), 3. Kakuk Koppány Zéta (KASI). 2009-2010: 1. Roznik Patrik (KASI). 20111-2012: 1. Detrich Viktor (NivoMed), 2. Szabó Zsombor (NivoMed), 3. Károly Keve (KASI). Női, 2007 és idősebb: 1. Győrffy Lili Anna (Adorján), 2. Bakó Luca (KASI). 2008-2009: 1. Király Flóra (KASI), 2. Pálca-Juhász Emese (KASI), 3. Ötvös Korina (KASI). 2010-2011: 1. Gulyás Fanni (KASI), 2. Hargitai Lola Jázmin (Adorján). 2012-2013: 1. Hajdu Alexandra (NivoMed), 2. Dömötör Zselyke (NivoMed), 3. Erdélyi Emília (KASI).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában