Helyi sport

2023.02.03. 07:17

Szoros szettekben maradt alul a KNRC

Az Extraliga tizenegyedik fordulójában a Kaposvári Női Röplabda Club ismét hazai pályán játszott, ahol ezúttal a Szent Benedek RA együttesét látta vendégül. A kiélezett csata csak a szetteken látszott meg, a vendégek 3–0-s győzelmet tudtak aratni.

Trancsik Zsanett

Volt miért visszavágnia a Szent Benedeknek, hiszen a Magyar Kupában, aranyszettben ejtette ki a KNRC a negyeddöntőben. Annak ellenére, hogy a rangadónak számító találkozó 19.30 órakor kezdődött, szép számmal gyűltek össze a szurkolók a lelátókon.

A meccs első két pontját Szedmák Réka szerezte, közülük az egyik egy ász nyitás volt. Nagyon szorosan kezdtek a felek, felváltva estek a találatok. A Balatonfüred először 10–12-nél húzott el két egységgel, ekkor időt is kért Vincent Lacombe. Ezt a hátrányt hamar le is tudták dolgozni a kaposváriak, ám a vendégek sem tétlenkedtek, s ezúttal egy hárompontos előnyt építettek ki. Ekkor az újabb somogyi időkérés sem rendítette meg őket, már öt volt közte. A hazaiak ezt a különbséget ledolgozták kettőre, így a hajrában ismét egyik fél javára sem billent az a bizonyos mérleg. De aztán a véghajrában egy leheletnyivel a Füred bizonyult jobbnak, 22–25-re nyerte a szettet. Szedmák Réka ebben az etapban mindenkinél többet, hét egységet gyűjtött.

 

A második felvonás az ász nyitások csatája volt, míg a vendégek hármat szereztek, addig a hazaiak összesen hatot. Ebben a játszmában sem lehetett különösebb különbséget találni a két csapat játéka között, ezért is örülhettek azok a szurkolók, akik kilátogattak a Körcsarnokba, hiszen igazán izgalmas labdameneteknek lehettek szemtanúi. Ezt a szettet viszont a kaposváriak uralták jobban, szinte végig vezettek, csupán a 15–15-ös állás után indult el az adok-kapok játszma, ami elég jellemző volt ezen az összecsapáson. Így az együttesek eljutottak 24–24-ig is, sőt a KNRC előnyben is volt, de végül az SZBRA egy hármas sorozattal lezárta ezt a felvonást is.

A harmadik játszmában bizonytalan talpakon álltak vissza a somogyiak a pályára, 2–7 is szerepelt az eredményjelzőn. Ezzel szemben a fürediek játéka nagyon határozott volt. Ezután sikerült felzárkóznia a hazaiaknak 5–8-ra, de ekkor a vendégek produkáltak egy ötös sorozatot, amit a kaposváriak nagy harcban rögtön vissza is adtak, így már csak egy egység volt a különbség. Nem lehet elmenni a tény mellett, hogy ezt az etapot a balatonfürediek végig uralták, az ő akaratuk érvényesült a legtöbbször, a KNRC pedig ebbe nem mindig tudott beleszólni. Így hát ismét 22–25-re lezárta az SZBRA a találkozót és visszavágott a Magyar Kupából való kiejtésért, illetve a harmadik helyét is megtartotta a tabellán.

Kaposvári NRC–Szent Benedek RA 0–3 (–22, –25, –22)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 310 néző. Vezette: Árpás, Szarka.

KNRC: Maggioni (8), Szedmák (15), Bodovics (5), Ubavic (11), Godó (6), Gyimes (5). Csere: Rády (liberó), Hegyi (-), Radnai Lili (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe.

SZBRA: Koleva (10), Nacsa-Pekárik (5), Bashnakova (13), Jankovic (14), Vacsi (9), Herbin-Baker (2). Csere: Fáth (liberó), Stijepic (1), Michalewicz (-). Vezetőedző: Kristian Michailov.

Vincent Lacombe: – Gratulálok a Fürednek. Ma este jobban játszottak nálunk. Ez a meccs jó alkalom volt, hogy megnézzük, hol tartunk a kupameccs előtt.

Kristian Michailov: – Nagyon boldog vagyok a győzelem és a mutatott játék miatt is. Jobbnak éreztem a csapatomat az ellenfelünknél, akik remekül küzdöttek és nem volt könnyű megnyernünk ezt a meccset. Egy hónapja dolgozok a lányokkal, a legfontosabb feladatom az volt, hogy megtaláljam a legjobb összeállítást és az egyensúlyt a csapatban. Koncentráltan játszottunk, a játék minden elemében jó teljesítményt tudtunk hozni. Alakulunk, formálódunk, és nagyon büszke vagyok a lányokra ezért a szép győzelemért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában