Vízilabda

2023.03.22. 07:00

A sereghajtót fogadja a Kaposvári VK

Szerda este 18 órakor a sereghajtó KSI csapatát fogadja a Csik Ferenc Versenyuszodában a Kaposvári VK az E.ON férfi vízilabda OB I. 25. fordulójából előrehozott mérkőzésen.

Klein Péter

Fotó: NEMETH LEVENTE FOTO

A válogatott szünetet követően igencsak összesűrűsödött a Kaposvári VK programja. Surányi László tanítványai ugyanis a szombati, Szentes elleni hazai sikert követően szerdán 18 órától már az újabb három pontra hajtanak a Csik Ferenc Versenyuszodában, majd szombaton a fővárosba utaznak, ahol a Honvéd vendégei lesznek, az ezt követő szerdán pedig a Szolnokot fogadják.
– Abból a szempontból nehéz a helyzet, hogy egy leállásból beleugrunk egy szerda-szombat ritmusba – mondta Szatmári Kristóf, a Kaposvári VK játékosa. – Bele kell rázódni ebbe a helyzetbe, az edzések is mások lesznek, nem a hosszú úszásokról és a fizikai állapot jobbá tételéről, hanem a frissítésről fognak szólni.

A belerázódás láthatóan jól sikerült, hiszen a Szentes ellen hozta a kötelező a KVK, amely bár három góllal is vezetett, csak a végén tudta lezárni a meccset. A győzelem után a kaposváriak maradtak kilencedik a tabellán, de csak rosszabb gólkülönbségük miatt előzi meg őket a Szeged. 

– Nem gondoltunk arra, hogy háromgólos előnynél megnyertük a mérkőzést, hiszen az ilyen gondolatokból azt következik, hogy kiengedünk, hátul hibázunk, nem várt gólokat kapunk, amivel felhozzuk az ellenfelet a nyakunkra – emlékezett vissza a Szentes legyőzésére Szatmári Kristóf. – Maximálisan koncentráltunk a mérkőzés az elejétől a végéig.

Erre most is szüksége lesz az újra hazai medencében pólózó Kaposvárnak, még akkor is, ha az utolsó, 14. helyen álló KSI csapata csupán egy pontot tud felmutatni. Ezt meglepő módon Szegeden érték el ugyanis a jobbára fiatalokra épülő gárda, amely a többi tizenhét mérkőzésükön alulmaradt. Köztük a KVK elleni őszi összecsapáson is, melyet idegenben, tíz-hét arányban nyertek meg Juhász-Szelei Norberték.

– A Szentessel egy brusztos meccset játszottunk, ami után nem pihenhettünk sokat, hiszen jön az újabb feladat a KSI ellen – mondta Szatmári Kristóf. – Nem szabad őket felvállról venni, hiszen nem rossz csapat. Ezt legutóbb is bizonyították, mivel egy jó mérkőzésen eléggé megizzadtunk ellenük, azonban, ha olyan akarattal és elszántsággal játszunk, mint a Szentes ellen, akkor nem lehet kérdés a három pont sorsa.

Szatmári Kristófot hívhatnánk az utolsó másodperces gólok specialistájának is, hiszen a PVSK elleni rangadó legvégén az ő találata döntötte el a KVK javára a három pontot, valamint a Szentes ellen is ő pontos lövése zárta le a mérkőzést.

– Bárki másra is kijöhetett volna, ebben a két esetben viszont rám jött ki a játék, de úgy gondolom, hogy mindenki megoldotta volna a feladatot, hiszen maximálisan beleadunk mindent a meccsekbe – véli Szatmári Kristóf.

A Kaposvári VK vezetősége KSI elleni, szerdán 18 órakor kezdődő mérkőzésre is ingyenes belépéssel várja a szurkolókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában