Helyi sport

2023.03.20. 14:58

Dánok edzőtáboroztak az akadémián

MW

Balatonbogláron edzőtáborozott az elmúlt héten a dán Hellebjerg Sportakadémia hetvenhét kézilabdázója – tájékoztatott a Nemzeti Kézilabda Akadémia. – A csapat vezetője a korábbi válogatott kézilabdázó, Mezei Hajnalka, aki Dániában üzemeltetett utazási irodájával tíz éve szervez hasonló utakat több helyszínre.
– A NEKA-n is visszatérő vendégekként üdvözölhettük a sportolókat, a heti menetrendben nemcsak edzések vagy a mieinkkel való közös játék, hanem kulturális programok, mérkőzések megtekintése és szabadidős elfoglaltságok szerepeltek – számolt be a részletekről a neka.hu.
A korábbi sportbaráti kapcsolat évek óta nagyszerűen működik Mezei Hajnalka és Hajdu János között, így a mostani látogatás szervezése is gördülékenyen ment. A Hellebjerg Sportakadémián egy évig sportolnak a fiatalok, akik akadémiai bajnokságban szerepelnek. A külföldi utazásoknak nem csak sportszakmai jelentőségük van, emellett az is fontos, hogy a dán gyerekek más kultúrákkal és új országokkal is megismerkedjenek. A programban szerepel többek között a Telekom Veszprém–Gyöngyös Magyar Kupa-mérkőzés, illetve a NEKA-Győri Audi ETO KC női NB I.-es összecsapás megtekintése, valamint hévízi fürdőzés is.
– A közös edzések és az egymás közötti játék pedig nemcsak a vendégeknek, hanem a NEKA csapatainak is hasznos volt – adta hírül hivatalos oldalán a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia. – Ahogy az eddigi látogatásokkor megszokhattuk már, a dán sportolók március elején már lelkesen megmártóznak a Balatonban is, így volt ez természetesen az idén is.
Mezei Hajnalka volt Dánia első női profi szerződéssel rendelkező játékosa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában