Kézilabda

2023.03.08. 14:28

Eligazolt, mégis marad Somogyban Papp Tamás

A HSA NEKA férfi NB I.-es csapatának beállóját, Papp Tamást leigazolta a Csurgói KK, így 20 éves játékosunk a következő szezontól a dél-somogyi klub színeiben szerepel.

MW

Fotó: NEMETH LEVENTE FOTO

Papp Tamás 2017-ben érkezett a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiára, az évek alatt számos bajnoki címet szerzett, s tagja volt az NB I./B-t megnyert együttesnek, és már a második szezonját játssza az élvonalban. – A juniorválogatott játékos maximalizmusával, hozzáállásával minden fiatal előtt példa lehet, küzdeni akarásával pedig a szurkolók egyik kedvence lett – írta a neka.hu. – Kézilabdázóként és emberileg is fontos tagja az elsőosztályú csapatunknak, de érthető, hogy hat boglári év után új kihívásokra vágyik.
– A debütáló idényben 24 mérkőzésen 92 gólt ért el első felnőttélvonalbeli szezonjában, de az idén is remek szezont fut, hiszen 17 mérkőzésen 67 gólnál jár, amivel Rosta Miklós és Andreas Nilsson után a mezőny harmadik legeredményesebb beállója – tájékoztatott a Csurgói KK.
Papp Tamás jelenleg a juniorválogatottal edzőtáborozik Siófokon és a korosztályos csapatban is alapembernek számít, tavalyi Európa-bajnokságon hét mérkőzésen 34 gólt ért el, két találkozón pedig a mérkőzés legjobbjának választották.
 

Fotós: NEKA/Tompos Gábor


– Felejthetetlen éveket töltöttem a NEKA-n, köszönettel tartozom edzőimnek, akik keze alatt fejlődhettem – nyilatkozta a Nemzeti Kézilabda Akadémia honlapján. – Nagyon jól éreztem magam ebben a hat évben, a fiatalok számára a fejlődés szempontjából ez az egyik legjobb hely Magyarországon. Hatalmas lehetőség, hogy az NB I.-ben is bizonyíthattam, ráadásul megfelelő játéklehetőséget kapva rengeteget fejlődtem. Úgy gondolom, a Csurgó előrelépés a számomra a ranglétrán, új közegben, új rendszerben kell majd helyt állnom, ami motivációt jelent. Természetesen a hátralévő mérkőzéseken mindent megteszek, hogy a NEKA-val minél jobb eredményt érjünk el a bajnokságban. Tudom, hogy még sok munka vár rám, hogy a kitűzött céljaimat elérjem.
A NEKA női NB I.-es csapatának beállósa, Juhász Kata is távozik, a következő szezontól a DVSC színeiben lép majd pályára. A juniorválogatott játékos 19 évesen nagy lehetőség előtt áll, hiszen a nemzetközi kupában is szereplő, nagy múltú klubban rengeteget fejlődhet és komoly tapasztalatokat szerezhet. A kerettel kapcsolatos hír még, hogy a kapus, Wéninger Alexa, aki A DKKA-tól kölcsönben érkezett, visszatér Dunaújvárosba.
Juhász Kata Békéscsabáról került, 15 évesen, Balatonboglárra, folyamatosan tagja volt a korosztályos válogatottaknak. Serdülőként a 2019-es Olimpiai Reménységek Versenyén, Lengyelországban szerepelt az aranyérmes magyar csapatban, s őt választották a torna legjobb beállójának. A 2021-es ifi Eb-n is tagja volt az első helyezett válogatottnak, s ott is ő lett a legjobb játékos saját posztján. Tavaly Észak-Macedóniában az ifjúsági vb-n bronzérmet szerzett a magyar nemzeti együttessel. Az idén a NEKA csapatában bemutatkozott a felnőtt elsőosztályban.
– Amikor megkerestek a Debrecentől, nagyon örültem és megtiszteltetésnek vettem, hogy rám gondoltak – mondta. – Ezzel elértem egy minicélomat, mert a Debrecen játéka szimpatikus és ambiciózus szemléletmódjuk nagyon tetszik. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd itt játszhassak, ez az álmom most valóra válik. Hatalmas előrelépés lesz számomra, hiszen felnőtt válogatott játékosok egész sorával dolgozhatok együtt majd nap mint nap. A DVSC dobogós helyért küzd a bajnokságban, bár tudom, hogy ezért nagyobbak lesznek az elvárások, felém is. Ennek érdekében mindent megteszek majd, hogy bizonyítsak és megmutassam, itt a helyem. De addig száz százalékban a szívem a NEKA-é és a céljainkra koncentrálok, arra, hogy minden erőmmel segítsem és tudásomhoz mérten a legtöbbet megtegyem a pályán a csapatért és annak eredményességéért.
– Szerencsésnek érzem magam, mert bár nagy lesz a váltás – új játékosok, új város, új körülmények –, de annak örülök, hogy a debreceni edzőpárost addigra már jobban fogom ismerni, hiszen ez évtől ők irányítják a juniorválogatott munkáját, aminek én is tagja vagyok – tette hozzá. – Ez szerintem könnyebbséget fog jelenteni a jövőbeli közös munkánk legelején. A debreceni csapatban sok ismerős arccal fogok találkozni, hiszen nem én vagyok az egyetlen, aki a NEKA-n dolgozó edzők szárnyai alól került ki oda.
Juhász Kata kiemelte, nem felejti el, mennyi tudást, szeretetet, törődést és erős muníciót kapott a Balaton déli partján eltöltött öt éve alatt az edzőitől, és az akadémián dolgozó szinte összes szakembertől. – Amiért végtelenül hálás vagyok és leszek – hangsúlyozta. – Az akadémián folyó magas szintű közös munka eredménye az, hogy most szerződést ajánlott nekem a Debrecen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában