Kézilabda

2023.03.16. 12:57

Fokozatosan formálódik a serdülő válogatott

Ötnapos edzőtábor keretén belül készültek együtt a magyar serdülő leány kézilabda-válogatott tagjai. A fiatalok hivatalosan 2022 őszén váltak a korosztályos nemzeti csapat játékosaivá, a kiválasztás folyamata azonban már jóval korábban elkezdődött.

– A 2021/22-es évadban indult el a kiválasztási munkacsoport által vezetett program, aminek a végén hatvan játékosra szűkült azon szerencsések száma, akik aztán háromszor huszas csoportokban már dolgozhattak a serdülőválogatott stábjával tavaly tavasszal is – mondta Penszki Gergely, a korosztályos együttes vezetőedzője. – Állandó forgásban vannak a sportolók, jelenleg huszonöt tag alkotja a bő keretet, ám folyamatosan csatlakoznak a tehetséges fiatalok a válogatotthoz.

A szakembernek komoly tapasztalata van a korosztály válogatottjának irányításában, hiszen tavaly nyáron az akkori serdülőcsapattal megnyerte az EYOF-ot.

– Speciális módszert, nagy varázslatot nem igényel ez a munka, de pedagógusnak, nevelőedzőnek és pszichológusnak is lenni kell, ha megfelelően akarunk a fiatalokkal foglalkozni – hangsúlyozta a vezetőedző. – Szerencsére remek stábbal dolgozhatok együtt, mindenki megtalálja a maga szerepét és ki tud teljesedni abban. Nem csapatot építünk, inkább fejlesztünk és hiányosságokat javítunk ki. Érdekesség, de a korábbi serdülőkorosztályokhoz képest kisebb különbségeket figyelünk meg a tudás terén, hasonló szinten állnak egymáshoz képest a lányok. Ami szintén közös, az a lelkes és motivált hozzáállás; mindenki szeretne előrelépni, ami meglátszik a pályán ás azon kívül is. Nemzetközi ellenféllel szemben még nem szerepeltünk, ám a következő hetekben reményeim szerint elérkezik az első felkészülési meccs is, míg a célversenyünk a 2024-es korosztályos nyílt Európa-bajnokság.

A keretben három NEKA-játékos Csóti Petra, Katona Lujza és Nagy Bianka szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában