Labdarúgás

2023.03.19. 16:42

Nagy egyéni hiba okozta a Rákóczi végzetét

Elkerülhető büntetővel kapott ki a Bicskei TC otthonában a Kaposvári Rákóczi FC a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának 26. fordulójában.

Klein Péter

Fotó: Klein Péter

Két győzelemmel a háta mögött utazott a hazai pályán november óta veretlen Bicskéhez az idegenben jobban szereplő Kaposvári Rákóczi FC. Horváth Rudolf, a somogyi zöld-fehérek mestere ezúttal egy helyen változtatott a kezdőn: Borbély Ákos helyett Szederkényi Ádám került be a csapatba, ez pedig szerkezet átalakítással is járt, hiszen az eddigi 1-4-4-2-es hadrend helyett 1-4-2-3-1-ben futballozott a Rákóczi. Az első negyed óra némileg eseménytelenül telt, jobbára a mezőnyben zajlott a játék, de ott is sok pontatlansággal, emiatt pedig nem akadt dolga a kapusoknak. A következő perecekben viszont megérkeztek a Rákóczi szurkolói is, a Kaposvár pedig fokozatosan vette át az irányítást. A vendégek jobbára a jobb szélen vezetett ígéretes támadásokat, s az első szögletük után kis híján a vezetést is megszerezték. Pintér Norbert sarkrúgását bár először még kifejelték a hazaiak, de az ismétlés után Harsányi Dániel tudott közelről fejelni, Illés Bence viszont az utolsó pillanatban még bele tudott kapni a labdába. A szünetig a somogyi zöld-fehérek irányították a játékot, labdabirtoklási fölényükből azonban termett újabb nagy lehetőség.

Fotós: Klein Péter

A második játékrész két óriási Rákóczi helyzettel indult. Mindkétszer Bíró Dominik és Illés Bence volt a két főszereplő, de a kapus jött ki jobban kettejük csatájából, előbb ugyanis kitolta a támadó jobb alsóba tartó fejesét, majd a kapu bal oldalát is remekül védte a lövésnél. A kaposváriak hiába futballoztak fölényben egy ritkán látható, hatalmas hiba után büntetőhöz jutott a hazai csapat. Történt ugyanis, hogy egy ártalmatlanul előrevágott labdát Böndi Ádám átengedte Harsányi Dánielnek, aki ahelyett, hogy nyugodtan kikísérte volna az alapvonalon túlra, még az előtt visszahúzta, majd Sóron Tibor szerelte, betört a tizenhatoson belülre, ahol a belső védőt lerántotta. A jogos tizenegyest a sértett higgadtan lőtte a jobb alsóba (1–0). A bekapott pofon után próbált felállni a padlóról a Rákóczi, Horváth Rudolf az összes támadó szellemű játékosát beküldte a padról a hajrára, aminek köszönhetően hatalmas rohamot indítottak a somogyiak. A hazaiak viszont állták a sarat, s otthon tartották a három pontot, amivel a Rákóczi elé kerültek a tabellán.

Fotós: Klein Péter

Bicskei TC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)

Bicske, 230 néző. V.: Gáspár A. (Deme R., Szalai D.).

Bicskei TC: Illés B. – Gaszner, Bozsoki, Lakatos G., Lapos (Gálfi, a 75. percben) – Vékony – Varga Sz. (Molnár A., a 75. percben), Marsa (Kovács P., a 91. percben), Tajti B. (Sipos G., a 64. percben), Szokolay (Savanya, a szünetben) – Sóron. Vezetőedző: Csordás Csaba.

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Zólyomi (Kálmán Szilárd, a 80. percben), Kocsis B., Harsányi, Böndi – Országh, Szederkényi (Hampuk, a 72. percben) – Ekker (Mayer Máté, a 80. percben), Gál, Pintér N. (Borbély Á., a 80. percben) – Bíró D. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerző: Sóron (a 70. percben – 11-esből)

Sárga lap: Tajti B. (a 30. percben), Molnár A. (a 86. percben).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában