Labdarúgás

2023.04.12. 19:48

Farkas remek sarkalása győzelmet ért Gyirmóton

A hazai, Kolorcity Kazincbarcika SC elleni sikert követően Farkas Balázs Kesző szezonbeli hatodik góljával a tabellán negyedik Gyirmót FC Győr otthonában is nyert a BFC Siófok. Dragan Vukmir együttesének egymás után ez volt a harmadik veretlen találkozóján a hetedik pontja.

Keszthelyi Zoltán

A barcikaiak legutóbb hat veretlen bajnoki után buktak a balatoniakkal szemben, most pedig a kisalföldiek tavaly november óta tartó, öt meccses hazai veretlenségének vetettek véget! Ez volt az első bajnoki Dragan Vukmir irányításával, melyen a kapott gól ellenére is sikerült győzelmet ünnepelni!

Úgy tűnik, összeállt Dragan Vukmir együttese, megvan az a játékrendszer – még ha talán a kényszer is szülte a sok hiányzó miatt –, melyben eredményesek tudnak lenni. A kezdőben történt némi változás, bekerült Vágó, aki a három belső védő egyikeként remekül helyt állt, Varjas így egy sorral előrébb csúszott a hiányzó Nyitrai helyére, a két támadó pedig ezúttal Dénes és Pataki voltak.

A balatoniaknak hét (!) másodperc elég volt egy büntető kiharcolásához, Horváth előre ívelt labdáját Varga fejelte Dénes elé, akivel Hudák szabálytalankodott Takács játékvezető szerint. Dénes a barcikaiak ellen győztes gólt jegyzett, most büntetőt harcolt ki, eddig remek hete van, Szakály Attila pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest, ezzel negyedik bajnoki gólját szerezve. A folytatásban volt még két jó perce a BFC Siófoknak, előbb Kerezsi lövésénél kellett nagyot védenie Rusáknak (28.p.), majd Pataki fejese ment fölé (29.p.). Ezt leszámítva leginkább a védekezéssel voltak elfoglalva, amit viszont mesterien csináltak, hisz Winternek semmi dolga nem akadt. Hogy mégis egyenlítettek a házigazdák, azt Takács játékvezetőnek köszönhetik, aki büntetőt ítélt Debreceni szabályos szerelésénél, melyet követően Pethő belerúgott a védőbe és elesett. Winter eltalálta a sarkot, ám nem érte el a labdát Soltész lövésénél, akinek utóbbi nyolc bajnokiján ez volt a tizenegyedik találata!

A szünet után Kerezsi dönthette volna el a három pont sorsát Hudák hibája után, ám Rusák kitornázta a jobb alsóból a tekerését, majd jött az a kettős csere Dragan Vukmirtól, ami megalapozta a sikert, melyet végül Farkas Balázs Kesző remek egyéni alakítása hozott meg! Debreceni keresztlabdája után Major jobb oldali beadását, a kapunak oldalt állva, Hudákkal a háta mögött sarkalta a kapuba (1–2). Hosszabbítással együtt kilenc perc volt ekkor hátra, ebbe azonban csak a cserék és két sárga lap fért bele, a kapuk már nem forogtak veszélyben.

Újabb fontos három ponthoz jutottak a balatoniak, akik az év első nyolc fordulójában kilenc pontot szereztek, az utóbbi háromban pedig hetet! A kisalföldi sikerben nagy szerepe volt a korai büntetőből elért találatuknak, valamint annak, hogy Hudáknak és Helembainak sem ez volt a legjobb napja és persze Farkas Balázs Keszőnek, aki parádés gólt sarkazott Rusáknak.

– El kell ismerni, hogy ma jobb volt a Siófok, gyorsabbak voltak, míg mi régen látott óriási hibaszázalékkal futballoztunk. Sem védekezésben, sem támadójátékban nem tudtunk minőségi produkciót nyújtani. A vendégek azonban nagyon jól zártak hátul, a kontráik veszélyesek voltak, mondta a mérkőzést követően a házigazdák mestere Csertői Aurél. 

– Kiváló munkát végzett a csapat, aminek eredményeként bravúros győzelmet arattunk. A két gólunk mellett is voltak helyzeteink, így a sikerünk teljesen megérdemelt, értékelte a BFC Siófok teljesítményét Dragan Vukmir. 

Merkantil Bank Liga – 31. forduló
Gyirmót FC Győr – BFC Siófok 1–2 (1–1)

Győr–Gyirmót, Alcufer Stadion, 529 néző. Vezette: Takács Tamás (Buzás Balázs, Csatári Tibor)
Gyirmót FC Győr: Rusák – Szegi, Hudák, Polgár K., Helembai (Nahirnij, 84.p.) – Kovács D. (Berki 64.p.), Nagy P., Madarász (Hajdú Á., 64.p.) – Soltész D. (Simon A., 77.p.), Pethő B. (Erdei, 84.p.), Medgyes Z. Vezetőedző: Csertői Aurél.

BFC Siófok: Winter – Vágó G., Horváth M., Debreceni Á. – Major G., Varjas Z. (Girsik, 80.p.), Szakály A., Kerezsi (Volter, 89.p.), Varga B. – Dénes (Hegedűs M., 62.p.), Pataki Z. (Farkas B., 62.p.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Gólszerzők: Soltész (44.p. – tizenegyesből), illetve Szakály A. (2.p. – tizenegyesből), Farkas B. (84.p.)


 

 

 

Címkék#BFC Siófok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában