2023.04.01. 22:24
Nem sikerült a hajrá, hazai pályán kapott ki a Siófok KC
A K&H Női Kézilabda Liga 20. fordulójában egygólos vereséget szenvedtek a siófoki lányok Dunaújvárosi KAA ellen.
A találkozó elején magukhoz ragadták a kezdeményezést a balatoniak és a sok hiba ellenére szűk húsz perc alatt négygólos előnyt alakítottak ki. A folyatatásban azonban komoly fordulatot vett a mérkőzés képe. Az első játékrész hajrájában Nick Viktória találatával egyenlített a DKKA, a szünetben mégis a Siófoknál volt az előny Tamara Mavsar lövése révén.
A fordulás után továbbra is szoros volt a meccs, de Poczetnyik Luca és Farkas Johanna lövéseivel nem tudott mit kezdeni a somogyi csapat. A vendégek fordítása többször is meghiúsult, a 42. percben viszont Szalai Babett gólja után már a DKKA-nál volt az előny. Egészen az 54. percig futott a Siófok az eredmény után, végül Papp Nikolett és Tamara Mavsar góljai újbóli vezetést eredményeztek. A közvetlen hajrában Debreczeni-Klivinyi Kinga állt a csapat élére és pár perccel a vége előtt úgy tűnt, hogy meglehet a mérkőzés. Az utolsó perceket azokban 3:0-ra elvesztette a hazai csapat, így Poczetnyik Luca kilencedik és egyben utolsó gólja győzelmet ért a DKKA-nak.
