Tour de Hongrie

2023.05.09. 20:55

A legjobb somogyi szurkolóhelyek a bringasport szerelmeseinek

Már holnap elrajtol a 2023-as Tour de Hongrie mezőnye, Kaposvárról május 12-én pénteken indul a mezőny. Mutatunk pár tuti helyet, ahonnan szurkolhatsz a versenyzőknek.

K.R.

Forrás: AFP/ONLY FRANCE

Fotó: Máté János

A csapatok kedden a festői szépségű Festetics-kastélyban mutatkoztak be, hogy aztán szerdán elrajtoljanak és öt nap alatt közel 900 kilométert tegyenek meg. 

A somogyi, vagyis a hármas szakaszon a Csiky Gergely Színház elől indul a mezőny május 12-én. A 180 kilométeres szakasz legyűrése után a Pécsi Állatkerthez érkeznek meg a kerékpározók, addig azonban több olyan helyszín is lesz, ahol érdemes lesz szurkolni a sportolóknak. 

A rajt mindenképpen izgalmas lesz 11 óra 20 perckor, a fantasztikus szépségű Csiky Gergely Színház elől. Aki azonban nem innen nézné a bringásokat, azoknak érdemes lehet ellátogatni a Guba Sándor utcába, ugyanis a mezőny tesz egy kört Kaposvár körül. A buszpályaudvarnál is érdemes lesz várni a bringásokat, akár az Eszterházy hídról is lehet szemlélni őket. A várot Sántos felé, vagyis Kaposszentjakab irányában hagyják el, így aztán akár erre, akár Sántos és Kaposvár között is érdemes letáborozni némi hideg élelemmel, hogy kiszurkoljuk a legjobb eredményt a magyar versenyzőknek. 

Sántoson végisuhanva Szentbalázsra érkeznek a versenyzők, ahova megint csak érdemes a sportbarátoknak kitelepülni, innen pedig Gödre felé veszik az irányt. Aki Baranyába is követné tovább a bringásokat, vagy esetleg Pécsen várná a mezőnyt, annak jó hírünk van. Egy napra igazi kerékpáros "fővárossá" válik a baranyai vármegyeszékhely, afféle fesztivál kerekedik, amely két keréken érkezik Pécsre. 

Élőben itt követheted a mezőnyt! 

Részletes útvonal, itt is megtekinthető! 

Így változik a helyi buszok menetrendje a Tour miatt és a kukásautóké, valamint ezek a lezárások várhatóak pénteken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában